Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Jól sikerült a Seagate negyedéve

Asztalos Olivér, 2018. augusztus 01. 09:23

Az enterprise termékek húzták meg a Seagate legutóbbi negyedévét. A gyártó mind leszállított kapacitásban, mind pedig darabszámban növelni tudta eladásait.

hirdetés

Jól sikerült a Seagate június végével zárult negyedéve - derül ki a vállalat friss pénzügyi jelentéséből. A merevlemezgyártó bevétele az egy évvel korábbi 2,4 milliárd dollárról mintegy 17,8 százalékkal 2,84 milliárdra emelkedett. Talán még ennél is jobb hír, hogy ezzel párhuzamosan a nyereség is megugrott, a tavalyi 181 millió dolláros eredményt ugyanis sikerült 155 százalékkal felülmúlni, amivel 461 millión állt meg a profit. A kellemes növekedés elsősorban a Seagate nagyvállalati termékeinek köszönhető, amelyekre egy év leforgása alatt számottevően megnőtt az igény.

A vállalat továbbra is két fő kategóriára bontja termékeit. Első helyen a HDD-k, majd pedig a nagyvállalati rendszerek és flash-alapú megoldások vannak. Előbbi felel a bevétel oroszlánrészéért, merevlemezekből ugyanis 2,65 milliárd, a maradékból pedig csupán 183 millió dollár folyt be a negyedévben. A különbség jól szemlélteti, hogy a Seagate sikere vagy bukása továbbra is a mechanikus meghajtókon múlik, ám a vállalat ezen igyekszik változtatni. A diverzifikációt a konkurens WDC-hez hasonlóan NAND-os kompetencia megszerzésével próbálja véghezvinni a Seagate. A gyártó még június elején bejelentette, hogy 1,27 milliárd dollárt fektet a Toshiba NAND-os üzletágát nagyjából 18 milliárdért felvásároló amerikai Bain Capital magántőke-befektetési alapba.

seag_quarterly

Ezzel a Seagate olyan cégekhez csatlakozott mint az SK Hynix, Dell Technologies, Kingston Technology, vagy épp az Apple, amelyek együttese már zsebében tudhatja a Toshiba NAND-os üzletágának 60 százalékát (a maradék 40 a Japánoknál maradt). A történet pikantériája, hogy a Seagate kvázi egyetlen konkurensének számító Western Digital épp a Toshibával közösen, egy vegyesvállalatban fejleszti és gyártja a NAND chipeket. A WDC korábban igyekezett is elgáncsolni a felvásárlást, azonban végül megegyezéssel zárult az így gyors lefolyású jogi csata. A Seagate ennek örülhet, hisz még, ha csak egy kisebb szeletet is, de végül sikerült NAND-os kompetenciát vásárolni. Ez a hosszabb távú stratégia szempontjából kulcsfontosságú, a vállalat alól ugyanis lassan, de biztosan kikopnak majd a merevlemezek.

Ez elsőként várhatóan a PC-piacon történik majd meg, itt ugyanis a leszállított kapacitás már alig növekszik. A Seagate a szóban forgó három hónap során 18 exabájtnyi HDD-t szállított le 1,2 terabájtos átlagkapacitás mellett, amely kevesebb eladott terméket jelent az egy évvel korábbi, kerek 1 terabájtos átlag melletti 16,8 exabájthoz képest. A PC-kkel szemben a szórakoztatóelektronikai termékekben (pl. konzolok) még van keresnivalója a HDD-knek, a különféle termékekbe komponensként leszállított mechanikus háttértárak értékesített kapacitása ugyanis 12,4-ről 18,2 exabájtra nőtt, amely 47 százalékos gyarapodást jelent.

Még utóbbinál is lényegesen jobban szerepeltek a nagyvállalati termékek. Az úgynevezett nearline kategóriába sorolt meghajtókból 44,5, az üzleti kritikus modellekből pedig 2,6 exabájtnyit szállított le a Seagate. Előbbi óriási ugrás, egy évvel korábban ugyanis még csak 21,2 exabájtról szólt a jelentés, vagyis egy év alatt több mint duplájára nőtt a kapacitás. Az üzleti kritikus modellek esetében szolidabb, 18 százalékos volt a gyarapodás, amivel együtt az átlagkapacitás 3,4-ről 5,3 terabájtra nőtt a nagyvállalati termékek esetében.

seag_shipcap

Mindez azt jelenti, hogy az összkapacitás mellett az értékesített darabszám is nőtt, amelynek hála a teljes forgalom immár 46 százaléka, azaz 1,33 milliárd folyt be az enterprise kategóriából. A növekedés mértékét jól szemlélteti, hogy egy éve még csak 37 százalékos volt az arány, amely akkor 888 millió dollárt jelentett. Mindez nem meglepő, az adatközpontokban ugyanis továbbra is jelentős igény mutatkozik a minél nagyobb kapacitású, költséghatékony merevlemezekre, a Seagate reményei szerint pedig ez még egy jó darabig így is marad.

Végül, de nem utolsó sorban a gyártó további bontásából kiderül, hogy a merevlemezek nagyobb részét továbbra is az OEM gyártóknál köt ki, amely a mechanikus háttértárak lassan háromnegyedét, számszerűen 72 százalékát jelenti. A disztribútorokhoz a fennmaradó rész 17 százaléka kerül, és csak a maradék 11 százalék talál gazdára a kiskereskedelmi csatornákon. Utóbbi új mélypontot jelent az elmúlt két évet tekintve, amely az SSD-k térnyerése miatt nem számít meglepetésnek.

Mindent egybevéve 49,3 százalékkal, 62,2-ről 92,9 exabájtra nőtt a leszállított összkapacitás, miközben az egyetlen meghajtóra levetített érték 1,8-ról 2,5 terabájtra ugrott. Ebből könnyen kiszámolható, hogy a leszállított darabszám 34,6 millióról 37,2 millióra nőtt, amely 7,5 százalékos javulást jelent. A vállalat 2016 elején még körülbelül 55-60 millió merevlemezt gyártott negyedévenként, amit a korábbi tervek szerint 35-40 millióra akart visszavágni - ezt mostanra sikerült elérni, a sok kisebb meghajtó helyett a cég elkezdett a kevesebb, de nagyobb (és drágább) modellek felé fordulni.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Október 8-án 30 órás haladó Android (Kotlin-alapokon), 9-én pedig 36 órás full-stack JavaScipt fejlesztői képzést indítunk. Online és tantermi helyek!