Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Kenyában állhat először szolgálatba a Google ballonja

Hlács Ferenc, 2018. július 20. 12:39

Kirajzolódni látszik az első komoly partnerség az immár önálló leánycég alatt lévő internetszóró ballonok kapcsán.

Alig lett önálló cég a Google internetszóró ballonokat fejlesztő Project Loon kezdeményezése (a Project Wing drónfutár megoldással egyetemben), máris megvan a vállalat első üzleti partnere. A cég a Telkom Kenyával lép együttműködésre, hogy ballonjairól javítsa a régió online lefedettségét - a megállapodásról a Reuters számolt be, a lapnak az értesüléseket Joe Mucheru, a régió ICT minisztere is megerősítette.

Mucheru elmondta, hogy a Loon csapatával jelenleg is dolgoznak a megállapodások pontos keretein, ezek lefektetését követően azonban arra számít, hogy az ország csaknem minden területén biztosítanak majd online kapcsolatot a ballonok. Az együttműködés részletei tehát egyelőre nem ismertek, így azt sem tudni, mikor állnak szolgálatba a Loon első magaslégköri ballonjai, vagy hogy pontosan hány lebeg majd belőlük Kenya fölött. Az mindenesetre egyértelmű, hogy a mintegy 50 milliós népességű országban a légi bázisállomások nem a városokat, hanem az elszigeteltebb régiókat lesznek majd hivatottak kiszolgálni.

projloon

A Loon szóvivője egyelőre nem nyilatkozott a fenti partnerség kapcsán, csupán annyit mondott, világszerte folyamatosan tárgyalásokat folytatnak kormányzatokkal és telekommunikációs cégekkel egyaránt. A Loon csapata által fejlesztett akár teniszpálya méretűre fúvódó, héliummal töltött ballonok 20 kilométeres magasságba emelkednek, így sem a madarakat, sem pedig a légi forgalmat nem zavarják. A magasból napelemmel operáló eszközök a földről kapott jeleket erősítik és továbbítják az alattuk fekvő régióba, egyenként akár ötezer négyzetkilométert lefedve. A projekt ráadásul tavaly egy új gépi tanulásos algoritmusnak hála például hatalmasat lépett előre, drasztikusan javítva a ballonok navigációs képességeit.

A Google egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Loon önálló céggé avanzsál az Alphabet szárnyai alatt, ezzel a projekt öt éves története fontos mérföldkőhöz érkezett, az első hivatalos üzleti partner pedig hasonlóan lényeges állomás lehet a cég számára. A csapat mindenesetre már a keresőóriás kísérleti Google X divíziójában is bizonyított, több bétatesztet is végeztek Új-Zélandon, Brazíliában és Kaliforniában is, de a Maria hurrikán pusztítása után Puerto Ricóban is a Loon ballonjai biztosítottak internetszolgáltatást több mint 200 ezer károsultnak.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.