Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Legjobb előadóink az idei SYSADMINDAY-en! IT Security, hálózatok, DevOps, és az elfogadható tagadás módszere a GDPR felnemkészülés után.

Tíz éves az Apple legnagyobb ötlete, az App Store

Asztalos Olivér, 2018. július 12. 13:40

100 milliárd dollárt, több millió alkalmazást, és rengeteg közvetett innovációt hozott az Apple alkalmazásboltja.

A napokban múlt 10 éves az Apple alkalmazásboltja, az App Store. A cupterinóiak mindössze 500 alkalmazással indul fejlesztése több szempontból is meghatározta az elmúlt évtizedet, a digitális szoftveráruház ugyanis megváltoztatta a szoftverekről kialakult általános képet, miközben a vállalatnak és a fejlesztőknek több milliárd dolláros forgalmat termelt. A 2008-ban elindult alkalmazásforradalomból mostanra egy komplett, sok milliárdos iparág nőtt ki, amely milliók megélhetése mellett a számos területen gyökeresen megváltoztatta a fogyasztói szokásokat.

Webappok helyett natív

Talán ma teljesen más lenne a helyzet, ha Steve Jobs végül nem adja be a derekát, az Apple egykori vezetője ugyanis sokáig idegenkedett attól, hogy harmadik féltől származó alkalmazások kerüljenek az akkoriban még csupán pár millió darabszámban értékesített iPhone-ra. Jobs inkább webes alkalmazásokban gondolkozott, a natív, telepített appokat pedig teljesen házon belül szerette volna tartani, így biztosítva, hogy az cégének üdvöskéjére biztosan nem kerülnek fel rossz minőségű, vagy kártékony szoftverek.

jobs_appstore

Az ikonikus vezető azonban végül meggondolta magát, cége vélhetően legnagyobb szerencséjére. A döntés pontos okáról csak találgatni lehet, Jobs azonban vélhetően belátta, hogy az Apple akkori kapacitásával nem lesz képes megfelelő ütemben növelni az alkalmazások számát, a harmadik fél bevonásával megjelenő üzleti potenciálról nem is beszélve. Utóbbi jelentőségét jól mutatja, hogy az elmúlt 10 év alatt nem kevesebb, mint 100 milliárd dolláros forgalmat regisztrált az App Store. Ennek egy kisebb, 30 százalék körüli szelete az Apple kasszájába folyt, a másik, nagyobb rész pedig a fejlesztők zsebében kötött ki, aminek hála mostanra nagyjából 20 millió regisztrált külsős szakember erősíti a cupterinóiak ökoszisztémáját. Talán mondani sem kell, hogy ekkora tömeget sosem verbuvált volna össze Jobs, ha nem egy nyitott, jól felépített üzleti modellel rendelkező alkalmazásboltot mutat be 2008 júliusában.

App nélkül nem okos

A közvetlen, App Store-ban értékesített alkalmazásokból befolyt bevétel mellett ugyanakkor lett egy közvetett, pénzügyi szempontból sokkal komolyabb hatása is az approbbanásnak. Az ezrével özönlő szoftverek ugyanis óriási hozzáadott értékkel bírnak, amelyeknek hála meredeken ívelt fel az Apple mindmáig húzótermékének számító iPhone használhatósága és felhasználói élménye, ezzel együtt pedig az értékesítése. Az áruház indulását követően alig egy évvel később a cupterinóiak már büszkén hangoztatták a "there's an app for that" reklámszlogent, kihangsúlyozva, hogy a pár hónap alatt felépített kínálattal szinte bármit meg tud csinálni a készülékük tulajdonosa.

Ennek fontosságát jól mutatja a Windows Phone, majd később Mobile rendszer bukása, a Microsoft ugyanis pár éves lemaradásával még vért izzadva is képtelen volt megfelelő számú és minőségű alkalmazást, illetve az ezekkel foglalkozó fejlesztőt bevonzani. Ez gyakorlatilag megpecsételte a mostanra tetszhalott állapotba kerül okostelefonos operációs rendszer és a készülékek sorsát. Szintén sokat elmond az alkalmazásbolt, mint műfaj kihívásairól, hogy a Microsoft még a számára komfortzónát jelentő PC-s környezetben sem tudta mindmáig sikerre vinni a Windows 10-hez szabott Store-t - igaz, az Apple Mac App Store-ja sem egy sikertörténet.

Mint az egyszeregy

Egy-egy appnak hála ugyanis akár teljesen új funkciókkal lehet(ett) felruházni a felhasználó zsebében lapuló készüléket, pofonegyszerűen. Utóbbi hangsúlyos, ugyanis az App Store koncepciójának hála okafogyottá vált a megfelelő verziók keresése, telepítési útvonalak megadás, illetve egyéb, az átlagfelhasználókat olykor a végletekig elbizonytalanító installálási beállítások elvégzése. E helyett ma már rém egyszerű módon, áruházszerűen, mindössze pár érintéssel, 5 és 99 éves kor között szinte bárki által elvégezheti a telepítéseket, amely nem csak az Apple számára hozott robbanást.

Három kritikus képesség

Az App Store három fontos funkciót is nagyon hatékonyan látott el, ezek mindegyike elengedhetetlen feltétele volt a sikernek. Első körben a "felfedezés" képességét adta meg, felületén nem csak kulcsszavas keresés, hanem kategóriák, toplisták, kiemelt alkalmazások is szerepeltek, így az egységsugarú felhasználó is könnyen rá tudott találni az épp szükséges appra. A kiválasztási folyamatnak pedig kritikus eleme, hogy két hasonló képességű appot az értékelések, a csillagok száma alapján egy pillantással össze tud a felhasználó hasonlítani és azonosítani a jobb minőségűt.

A második nagyon fontos funkció a beszerzés - ennek hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni. A felhasználónak nem kell a fejlesztő oldalára elzarándokolnia, ott kártyás vagy átutalásos/PayPalos vagy egyéb fizetési móddal bohóckodnia, mindezt az App Store szó szerint néhány érintéssel megoldja. Ennek a biztonságra (és a felhasználó bizalomérzetére) is jótékony hatása van, nem kell félni a vírusos telepítők letöltésétől, a kártyaadatok ellopásától, az App Store biztonságos és megbízható.

A harmadik zseniális húzás pedig az alkalmazások automatikus frissítése: az Apple megoldotta, hogy ezzel a felhasználónak gyakorlatilag ne kelljen foglalkoznia, a rendszer többé-kevésbé automatikusan elvégzi a karbantartást, a frissítések letöltését, telepítését. Nem túlzás azt állítani, hogy az Apple teljesen felforgatta a hagyományos szoftverfejlesztési paradigmákat: jöhetett a minimum viable product (MVP), amelyet gyors iterációkban lehet fejleszteni, a gyors ütemben érkező frissítésekkel pedig a felhasználó fokozatosan egyre több funkcionalitást kap. Ez elképzelhetetlen lenne az App Store frissítései nélkül, néhány tucat app manuális frissítését még a legelszántabb felhasználók sem végeznék el. Így viszont jöhetett a SaaS-felfogás virágzása és a folyamatosan frissülő-bővülő-javuló appok világa.

Az Apple egyébként nincs ezzel egyedül, PC-n a Valve-féle Steam látja el e csodahármast, ami a játékiparba hozta el az "early access" forradalmat és a digitális csatornák Kánaánját.

Tényleg forradalom

Ennek hatására ugyanis több iparágban indult el forradalom, gondoljunk csak a taxizásra (pl. Uber). Az okostelefon és a másodpercek alatt telepíthető alkalmazás kombója ugyanis azonnal okafogyottá tette a klasszikus diszpécserközpontokat, miközben az társaságok számára így megtakarított kiadás mellett a felhasználó élmény is nőtt, ráadásul jelentős mértékben. A további példák sora pedig igen hosszú. A csevegőalkalmazások mára szinte teljesen padlóra küldték az SMS-t, miközben egyre természetesebbé válik, hogy pénzügyeink egy részét már okostelefonról is el tudjuk végezni, sőt, pár fintech megoldás kizárólag mobilos app formájában üzemel (pl. Revolut). Ezek mellett ott van még a vásárlás, a társkeresés, vagy az okostelefon univerzális távirányítóként való használata, amely funkciók nagy részt mind az alkalmazásbolt ötletének köszönhetőek.

Mindez pedig kétség kívül az elmúlt 10 év egyik legnagyobb sikertörténetét hozta. Az Apple legutóbbi közlése szerint 1,3 milliárd aktív eszközzel bír, amelyekre kivétel nélkül alkalmazásboltokból lehet szoftvereket telepíteni. Ebből az iPhone messze kiemelkedik, az okostelefon eladásai ugyanis ma már éves szinten a 200 milliós darabszámot, miközben a forgalom meghaladja a 100 milliárd dollárt. Amennyiben ehhez még hozzávesszük az alkalmazásbolt bevételét is tartalmazó szolgáltatások üzletág negyedévente közel 10 milliárdját is, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy nem az iPhone, hanem az ahhoz készült App Store volt Steve Jobs legsikeresebb döntése.

Ebből ma már nem csak az iPhone-vásárlók profitálnak. Az App Store modelljét és logikáját ugyanis a Google gyorsan lekövette, az Android Market, illetve később a Play Store nagyon hasonló modellben, azonos funkciókínálattal vértezte fel a sokkal népszerűbb platformot is, így Jobs zseniális döntésének gyümölcseit ma már sok milliárd ember élvezheti.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Gál Tamástól Angeloig. IT Security, hálózatok, DevOps, és az elfogadható tagadás módszere a GDPR felnemkészülés után.