Szerző: Gálffy Csaba

2018. július 9. 14:24

Most kérdezhetsz a LogMeIn CTO-jától!

Épp Budapesten tartózkodik a LogMeIn CTO-ja, Pálfy Sándor, így ma lehetőségünk lesz interjút készíteni vele. Ezúttal élőben közvetítjük a beszélgetést, amelybe bárki bekapcsolódhat.

Pálfy Sándort az előző, kétrészes interjúnkból is ismerhetik az olvasók, akkor a friss LogMeIn-Citrix összeolvadásról, a cég fejlesztői módszertanairól és például az újraírt alkalmazások hasznáról beszélgettünk. Az élő beszélgetés előtt érdemes azokat a szövegeket is fellapozni, ha az ott megfogalmazottakhoz fűződik kérdés, Sándor azt is szívesen megválaszolja.

Mindez miért érdekes? A LogMeIn egyébként tényleg kimagaslóan sikeres lett a hazai tech cégek között, a hajdan startupként induló vállalkozás ma már a tőzsdén forog, egyik legnagyobb riválisának bekebelezésével pedig már bőven 5 milliárd dolláros értékelés fölött mozog, éves bevétele pedig szintén milliárd dolláros nagyságrendű.

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Pálfy Sándor pedig gyakorlatilag a kezdet-kezdetén, 2004-ben csatlakozott a céghez, végigjárta az ranglétra összes fokát, tavaly CTO-ként válaszolgatott nekünk, idén pedig már az Identity and Access Management üzletág technológiai vezetőjeként beszélget. Az élő adásra olyan témákkal készülünk, mint kiberbiztonság (hogyan lehet a LastPass jelszókezelőt biztonságosan tartani), a céges kultúra és a nemzetközi vállalatok belső "keresztbeporzása", a budapesti fejlesztőközpont jövője - és persze a Ti kérdéseitekre is szakítunk időt. Ezeket itt kommentben is beírhatjátok, de az élő adás alatt, a Facebook felületén is feltehetitek!

A beszélgetés hétfőn (július 9.), 16:30-kor kezdődik és várhatóan egy órán át tart majd. Az élő adás követhető itt a HWSW-n (ágyazva alább), vagy a stream oldalán, a Facebookon, ahol emlékeztető is be lehet állítani, hogy senki ne csússzon le róla. Természetesen a videó később is visszanézhető marad.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.