Szerző: Hlács Ferenc

2018. július 2. 16:35

A videojátékok piacával szemez a Google

Iparági pletykák szerint a keresőóriás egy Yeti kódnevű játékstreaming szolgáltatáson dolgozik, sőt saját hardvert is fejleszt - mindeközben pedig gőzerővel gyűjti a szárnyai alá a játékfejlesztőket.

Komoly videojátékos ambíciókat dédelget a Google a vállalathoz közeli források szerint. A Kotakunak nyilatkozva öt, a keresőóriás vonatkozó terveibe beavatott személy is megerősítette, hogy a cég a játékosok piacával szemez, amelyen jelen állás szerint egy streaming platformmal vetné meg a lábát, illetve saját hardver kiadását is tervezi. A cég emellett sok játékfejlesztőt is igyekszik bevonni saját ernyője alá a projekthez, a források szerint akár jelentős felvásárlásokkal.

A jelenlegi információk alapján a keresőóriás tervei főként egy egyelőre "Yeti" kódnéven emlegetett streaming platform köré épülnek, amelyről már korábban is röppentek fel pletykák: a The Information még februárban beszélt a projektről, amely a lap értesülései szerint akkor már jó két éve fejlesztés alatt állt. Ezt megerősíteni látszik, hogy a források szerint a cég már az E3-on is bőszen találkozgatott játékfejlesztőkkel, nem csak egyenként próbálva azokat a Yeti köré csábítani, de akár teljes fejlesztőstúdiók bekebelezését is kilátásba helyezve, hogy kompetenciát toborozzon a projekthez. A cég továbbá idén januárban Phil Harrisont is szerződtette, aki korábban a Sony és a Microsoft konzolos divízióinak élén is dolgozott.

googhq1

A Yetivel felvázolt koncepció nagyon hasonlít a már látott megoldásokhoz, mint az Nvidia GeForce Now szolgáltatása, amely a játékokat távoli szervereken futtatja, lényegében csak azok képét juttatva el a felhasználók számítógépeire - amelyeknek így nincs szükségük izmos hardverre a látványos grafikát felvonultató címeknél sem. A hasonló, jellemzően előfizetéses modelleken alapuló szolgáltatások bevezetése ugyanakkor nem triviális, hiszen a megfelelő minőségű játékhoz a lehető legkisebb késleltetésre, és stabil online kapcsolatra van szükség, ellenkező esetben a streamelt videó minősége vagy épp a játszhatóság bánhatja.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ilyen problémák vezettek a piac egyik első úttörője, az OnLive bukásához is, amelynek szabadalmait végül a Sony vásárolta fel, és építette be saját PlayStation Now streaming szolgáltatásába. Mint a Sony megoldása is mutatja a nehézségek dacára életképes elképzelésről van szó, amelyre hamarosan a Microsoft is lecsap: a vállalat az idei E3-on beszélt róla, hamarosan rajthoz áll streaming szolgáltatása, amely "bármilyen eszközön" konzol minőségű játékot kínál majd.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Google pontosan hogy akarja majd megkülönböztetni saját termékét a már létező versenyzőktől, a Kotaku informátorai szerint azonban az egyik kulcselem jó eséllyel a cég szolgáltatásaival való szorosabb integráció lesz. A források a YouTube-ot emelik ki, amely akár játék közben is megnyitható lehet, például az adott címhez útmutató videók lejátszására. Az előzetes információk szerint ugyancsak készülőben lévő játékos hardverről még kevesebbet tudni, ugyanakkor ha a Google valóban streaming megoldásban gondolkodik jó eséllyel egy "pehelysúlyú" eszközről van szó, amely elég ha a videóstreaming és a beviteli eszközök kommunikációjának feladatát el tudja látni.

Akárhogy is, egy esetleges új konzol sikerében rengeteget számít majd, hogy az milyen elérhető játékokkal debütál, hosszabb távon pedig az exkluzív tartalmak is sokat nyomhatnak a latban - a Microsoft lemaradása a szegmensben is számottevő részben utóbbiak hiányának köszönhető. Ennek megfelelően a konzol sikere javarészt azon áll vagy bukik majd, hogy a cégnek hány, és milyen kaliberű játékstúdióval sikerül majd megegyeznie, hogy már az induláskor népszerű címekkel tudja megtölteni a Yeti katalógusát, persze a szolgáltatás még így is csak a jó minőségű internetkapcsolattal rendelkező régiók számára lehet vonzó.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról