Szerző: Hlács Ferenc

2018. június 21. 11:57

Nem lesz VR és MR támogatás Xbox One-on

A Microsoft teljesen elengedi a konzolos VR irányvonalat, továbbra is a tévé marad fókuszban. A VR és MR jövőjét a cég a PC-ken látja - eközben a Sony a konzolos VR szemüvegével a piac élén lovagol.

HIRDETÉS

Kihátrál a konzolos VR területéről a Microsoft, míg korábban a redmondi óriás már az eredetileg Project Scorpióként emlegetett Xbox One X kapcsán is arról beszélt, az támogatja majd a csúcskategóriás VR szemüvegeket, az elképzelés végül nem valósult meg és a vállalat most úgy tűnik teljesen el is engedi ezt az irányvonalat.

A cég az E3-on bejelentett felvásárlási rohama kapcsán nyilatkozott a GamesIndustry.biz-nek - a vállalat közelmúltban mindjárt négy játékstúdiót is bekebelezett. Az interjúban Mike Nichols, a Microsoft játékokért felelős marketingigazgatója nem csak az akvizíciókról beszélt, kitért a VR-rel, illetve MR-rel, azaz a cégtől megismert Mixed Reality headsetekkel kapcsolatos terveikre - pontosabban azok hiányára is.

Nichols ugyanis úgy fogalmaz, a Microsoftnak sem a virtuális valóság, sem az említett "kevert" valóság terén nincsenek tervei az Xbox konzolokra vonatkozóan - sőt azt is hozzáteszi, a cég véleménye korábban, illetve most is az, hogy a VR és MR számára a PC a legjobb platform. Ez tehát teljes hátraarc a vállalat két éve, az Xbox One X kiadása előtt tett kijelentéseihez, de még a tavalyi álláspontot nézve is. A vállalat tavaly márciusban közzétett blogposztjában ugyanis még arról beszélt, 2018-ban elérhetővé teszi a Mixed Reality élményeket az Xbox One termékcsalád teljes szélességében - erre most úgy látszik hiába várnak már a konzol tulajdonosai. A VR vagy MR élményre vágyó Xbox felhasználóknak legfeljebb annyi reményük lehet, hogy ha a cég ilyen hirtelen visszavonulót tudott fújni a területen, talán ugyanilyen éles kanyarral vissza is tud térni rá, persze erre apellálni azért nagyon nem érdemes.

Nichols azzal indokolja a konzolos VR elengedését, hogy a cég vártnál jóval komótosabb növekedést tapasztal a piacon, továbbá a PC sokkal alkalmasabb platform az ilyen eszközök támogatására, hiszen nyílt, így gyors fejlődési és iterálási lehetőséget ad a fejlesztőknek. Az Xbox-szal a vállalat ezért inkább továbbra is a tévés élményekre fókuszál majd.

A lépéssel ugyanakkor a Microsoft még egy területen növeli lemaradását a fő rivális Sony mögött, amelynek a PlayStation VR szemüvegei a kategória élére tolták a japán gyártót. A PSVR headsetekből tavaly év végéig bezárólag mintegy kétmillió darabot tudott értékesíteni. A vállalat továbbá eladásaiban is jócskán maga mögött hagyta a Microsoft konzoljait, mint azt az EA nemrég kikotyogta, a PS4-ből több mint 73 millió darab talált gazdára, míg Xbox One-ból csak mintegy 30 millió. A VR támogatás elhagyása újabb hátrány lehet a riválissal szemben, még ha csak egy a teljes eladásokhoz képest aránylag szűk felhasználói rétégen esetében is. Persze könnyen lehet, hogy a Microsoft a szegmens elhagyásával az exkluzív címek fejlesztéséhez akar erőforrásokat felszabadítani - a legtöbben ugyanis talán ezen játékok hiányát okolják az Xbox One jókora lemaradásáért a konkurens konzollal szemben.

a címlapról

emberhiány

2

Megszűnik a Firefox Send és Notes

2020. szeptember 18. 10:32

A Mozillának a nyári leépítések után nem maradt erőforrása a szolgáltatások fenntartására.