Szerző: Asztalos Olivér

2018. június 26. 10:19

Újabb pénzügyi rekordot könyvelt el a Micron

Közel a 8 milliárd dollárhoz a gyártó forgalma, amely összeg majd fele nettó nyereség.

Továbbra sincs vége a memória-bummnak, amely piaci jelenség egyik nagy nyertese a Micron, az amerikai vállalat ugyanis újabb rekordot könyvelt el a május végével zárult negyedévben. A gyártó forgalma nem kevesebb mint 7,78 milliárd dolláron állt meg, amely óriási, 40 százalékos bővülést jelent az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Mindez ugyanakkor szinte smafu a profitnál látott növekedéshez képest, amely 3,82 milliárd dolláron tetőzött mintegy 132(!) százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi, 1,65 milliárdos nyereséget. Az óriási profit azt is jelenti, hogy a Micron forgalmának nagyjából 49 százalékát tette ki a nettó nyereség, amely elképesztően erős, a memóriák továbbra is nagy ütemben nyomtatják a pénzt.

A DRAM és NAND chipek iránti kereslet tehát nem hogy enyhülne, de lassú ütemben inkább tovább növekszik. Ez a különféle memóriák esetében masszív áremelkedést hozott, így a Micron az összes legyártott chipet gyorsan és szokatlanul magas áron tudta értékesíteni. A DRAM-okól befolyt összeg év hasonló időszakához képest 56, a NAND-okból származó forgalom pedig 14 százalékkal nőtt. Előbbi igen komoly növekedés, a DRAM-ok jelentőségét pedig mi sem mutatja jobban, hogy a Micron bevételének 71 százalékát származott ilyen termékekből.

micr_prodline
Emellett a Micron kicsit részletesebben, három kategóriára lebontva is taglalja negyedéves értékesítéseit. A vállalat legnagyobb bevételi forrását jelentő CNBU (Compute & Networking Business Unit) a szerverekbe és PC-kbe, illetve az azokhoz gyártott különféle DRAM-okat (pl. DDR4 és GDDR5 memóriachipek) jelenti. Az ezekből befolyt összeg egy év leforgása alatt 67 százalékkal 3,99 milliárd dollárra nőtt, a Micron szerint elsősorban a felhős adatközpontok töretlen bővülésének, illetve a videokártyákhoz szükséges memóriáknak köszönhetően.

Szintén jól muzsikált a mobilos részleg (MBU), amely okostelefonokba és tabletekbe szánt chipeket (LPDDRx, és NAND) szállít. A termékekből befolyt forgalom 1,75 milliárd dollárra ugrott, amely 55 százalékos bővülést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A Micron szerint ez Managed NAND, tehát a vezérlőt a memóriával integráltan tartalmazó termékeknek, illetve az LP DRAM-oknak (LPDDR) volt köszönhető. Ugyancsak szépen teljesített a beágyazott rendszerekbe gyártott termékekre specializálódott egység, amely a konzumer és ipari felhasználás területéről érkező egyaránt növekvő igényeknek hála 28 százalékkal 897 millió dollárra tudta növelni forgalmát.

micron_momen

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Végül, de nem utolsó sorban a tárolókhoz és háttértárakhoz szállító NAND-os részleg, az SBU. Kissé meglepő, de ennek a forgalma 13 százalékkal 1,14 milliárdra csökkent, amelynek oka, hogy nagyobb profit reményében a Micron inkább a feljebb említett mobilos Managed NAND-okra helyezte a hangsúlyt. A vállalat megjegyzi, hogy a szóban forgó bevétel már több mint 50 százaléka SSD-ből származik, eközben pedig gőzerővel folyik a gazdaságosabb, 64 rétegű 3D NAND termelésének felfuttatása.

Utóbbi mellett a Micron már harmadik generációs 3D NAND-ján is dolgozik, a 96 rétegű fejlesztés tömegtermelése optimális esetében még az év vége előtt megkezdődhet. Ezzel párhuzamosan a negyedik generációs, immár az Intel nélkül készített fejlesztés is sínen van, ám ennek piacra dobásáról egyelőre nem beszélt a gyártó. A pénzügyi eredményeket taglaló híváson a 3D XPoint is szóba került. Az Intel és Micron immár három éve bejelentett, NAND gyilkosnak kikiáltott fejlesztésére építve mindeddig csak előbbi cég dobott piacra termékeket. A Micron szerint ez legkorábban jövőre változhat, addig viszont gyártókapacitásuk egy kisebb részét az Intel használhatja. Mindez azt jelenti, hogy a gyártósorok egy része üresen áll, amely kihasználatlanság 700 bázisponttal rontotta az SBU pénzügyi teljesítményét.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról