Szerző: Asztalos Olivér

2018. május 31. 17:27

Rekordnegyedévet zárt a remek formának örvendő szerverpiac

A kiszolgálók piacának bevétele régen látott ugrást, illetve igen szoros versenyt produkált az első negyedévben.

Nagyot nőtt a szerverpiac az idei első negyedévben - derül ki az IDC legfrissebb elemzéséből. A piackutató adatai szerint tavalyhoz viszonyítva 38,6 százalékkal, 18,8 milliárd dollárra nőt a komplett piac negyedéves forgalma, amely rekord, ez eddig nem regisztráltak ennyire erős első negyedévet. Ezzel együtt az értékesített darabszám is felkúszott 20,7 százalékkal, így összesen 2,7 millió különféle kiszolgáló kelt el 2018 első három hónapjában.

Az IDC szerint a kiugró növekedés hátterében több tényező is áll. A nagyvállalatok egy számottevő része most ért csereciklushoz, miközben a nagyobb felhőszolgáltatók oldaláról sem csökkent a kiszolgálók iránti kereslet. Szintén erősítette a keresletet a szoftveresen definiált infrastruktúra töretlen menetelése, amelyet egyre több vállalatnál honosítanak meg. Az eladásokat ugyancsak pozitívan befolyásolták a tavaly érkezett, a piac által már nagyon várt új platformok, azok közül is elsősorban az Intel Purley, amelyre egyre többen frissítenek.

idc_q1_rev

Szokásához híven az IDC három főbb kategóriára bontva is közli a negyedéves értékesítéseket. Ez alapján az alsóházban sorakozó különféle megoldásokból (volume servers) befolyt forgalom tetemes mértékben, 40,9 százalékkal nőtt, és továbbra is ezek a megoldások teszik ki a torta messze legnagyobb részét, a szóban forgó három hónapban az ilyen termékek 15,9 milliárd dollárt hoztak a gyártók konyhájára. Ennél valamivel kisebb, de ugyancsak szép, 34 százalékos növekedést produkáltak a középkategóriás (midrange) termékek, ám ezekből még így is lényegesen alacsonyabb, mindössze 1,7 milliárd dolláros bevétel származott. Végül, de nem utolsó sorban a felsőkategóriás (mainframe), legdrágább megoldások: Ezek forgalma 20,1 százalékkal, 1,2 milliárdra nőtt, javarészt az IBM z14 piacra kerülésének hála.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ahogy a tavalyi utolsó negyedévben, úgy év elején is az úgynevezett hyperscalerek, tehát a nagy felhős szolgáltatók, név szerint az Amazon, Facebook, Google, illetve a Microsoft generálta legnagyobb hajtóerőt. Ezekből elsősorban továbbra is az ODM-szereplők (bérgyártók) profitálnak, ám az IDC szerint a nagyobb OEM gyártó is hasznoz húznak a dinamikából, most épp nem is kicsit. Ennek legnagyobb nyertes most a Dell volt, amely kiugró, 50,6 százalékos növekedésével, illetve 3,59 milliárd dolláros forgalmával az első helyen végzett a gyártók rangsorában.

A szoros versenyben 22,6 százalékos növekedéssel a HPE/New H3C Group szerezte meg a második helyet, amely mindössze öt tizedszázalékkal, illetve 85 millió dollárral maradt el az első helytől. A Dell mellett a negyedév másik nagy nyertese a Lenovo volt, amely kerek 50 százalékos növekedésével, illetve ezzel elért 1,09 milliárdos forgalmával a dobogó legalsó fokán végzett. A harmadik helyért igen szoros volt a verseny, az IBM ugyanis alig 100 millió dollárral lemaradva, 989 milliós bevétellel csípte el a negyedik helyet, miközben a Cisco 980 milliós forgalmával az ötödik helyen végzett. Most is említésre érdemes az ODM-ek kiugró gyarapodása, amelyek 57,1 százalékkal, 4,59 milliárdra növelték forgalmukat.

idc_q1_qty

A darabszámot tekintve némileg változik a felállás. Az első helyen ebben az esetben is a Dell (556 ezer szerver) és a HPE/New H3C Group (431 ezer szerver) áll, a dobogó legalsó fokától azonban változik a sorrend. A harmadik 175 ezer eladott kiszolgálóval az Inspur, a negyedik 161 ezerrel a Lenovo, a harmadik pedig a Super Micro 156 ezerrel, tehát a verseny itt is meglehetősen szoros volt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról