Szerző: Hlács Ferenc

2018. május 7. 13:02

Az Aggreg8.io vitte a FinTechShow fődíját

A banki adataggregátor csapata mellett két meglepetés ezüstérem is gazdára talált, és kiderült, idén sem vesznek vissza a lendületből a pénzintézetek a fintech startupok kinevelésében.

Nem maradt gazda nélkül az idei FinTechShow startup versenyének fődíja, sőt a mezőny olyan erősre sikerült, hogy bár a megmérettetésen hagyományosan egy díjat osztanak ki, holtversenyben két második helyezett sem távozott üres kézzel. A konferencia persze nem csak a startupok egymásnak feszüléséről szólt, a Budapesti Kongresszusi Központban rendezett eseményen a fintech piac hazai helyzetéről is jó képet kaphattunk.

Utóbbi legvaskosabb mozgatórugói továbbra is a bankok, amelyeknek hatása ha lehet idén még nagyobb súllyal esik latba mint egy évvel korábban: a pénzintézetek, sőt biztosítók által indított inkubátorok egyre gyarapodnak, a szegmens olyan jól ismert szereplői, mint a fintech akcelerátor programját elsőként elindító MKB, vagy az OTP, biztosítói oldalon pedig az NN mellett már a Posta Biztosító HelloLaborjába is jelentkezhetnek az insurtech kezdeményezéseket nevelgető csapatok. A szegmensnek ugyancsak tekintélyes lökést adhat, hogy az MKB szárnyai alatt működő Primus Capital a következő időszakban több mint 13 milliárd forintot zúdít majd a fintech piacra, amelyből akár egy-egy ígéretes vállalkozást az életútjának jelentős részét végigkísérő befektetések is kieshetnek.

Erre pedig jelentkező bőven akad, annak ellenére, hogy a terület idén, - egészen mostanáig - valamivel csendesebbnek tűnhetett a korábban látottaknál. Hogy ez csak látszat, azt a számok mutatják legjobban: míg 2016-ban nagyjából 50 szereplő fedte le a hazai fintech térképet, mára a friss ötletekkel és prototípusokkal ez a lista 500-ra hízott fel. A pénzintézetek és befektetők ráadásul nem csak a hamvas arcú, friss csapatokat pásztázzák, de a már létező, stabilan működő tech cégektől is várják, hogy a kormányrudat lassan fintech irányba húzzák, ami tovább hizlalhatja a piacot - ahogy Lemák Gábor, a FintechGroup igazgatója a konferenciát megnyitva elmondta, a paradigmaváltásra sok esetben nem is a piacon, sokkal inkább házon belül érdemes számítani.

fintechshow

A verseny persze nem csak a hazai szereplők között éleződik, egyre inkább érdemes készülni a magyar piacra betörő külföldi megoldások érkezésére is. Ennek talán a legismertebb és a hazai szereplők számára a legnagyobb kihívást jelentő példája a Revolut, amelynek 1,5 millió felhasználójából már 12 ezer magyar - ennyivel persze a cég korántsem éri be, a hazai tábort még idén év vége előtt 100 ezresre tervezi felhizlalni. Ennek lépései már nagyon jól láthatók, az alkalmazás már magyar nyelven is használható, illetve a szolgáltatásban az egyéni forint alapú számlák is a küszöbön vannak.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

De kanyarodjunk vissza a FinTechShow hagyományos startupversenyének idei eredményére: a trófeát az Aggreg8.io csapata vihette haza, amely mint nevéből is sejthető, banki adataggregációval támogatná meg az induló fintech megoldásokat. A szolgáltatás a pénzintézetektől elérhető adatforrások mellett akár a közműszolgáltatók rendszereitől is képes információval kiszolgálni a rá építő alkalmazásokat, REST API-kon keresztül vagy akár JSON formátumban, a begyűjtött adatokat pedig gépi tanulással igyekszik egyszerűbben értelmezhetővé tenni az ügyfeleknek. A koncepcióra sokféle szolgáltatás épülhet, a személyes pénzügyek kezelését segítő PFM (Personal Finance Management) appoktól a hitelminősítési megoldásokon át a számlázószoftverekig.

A győztes csapat egyébként nem csak az Aggreg8.io kapcsán lehet ismerős, a nevükhöz fűződik a Wyze PFM app, illetve a különböző banki API-k fölé egységes kommunikációs réteget húzó FintechBlocks is. Természetesen itt sem hiányoznak a nemzetközi ambíciók, az Aggreg8.io szinte a teljes közép-kelet-európai régióban szerencsét próbál.

A rendezvény végén a holtversenyben második startupduónak is jutott elismerés, a képzeletbeli ezüstérmen az Income Locker és a Facekom csapata osztozott. Az Income Locker egy merész koncepcióra épít, egy kriptopénz fedezet alapú hitelplatformról van szó, amely a rövidtávú likviditási problémákat orvosolná, meglévő kriptopénzek fedezetként történő zárolásával. Az ugyancsak a dobogó második helyére felálló FaceKom online ügyfél-azonosítással, illetve videós ügyfélszolgálati platform fejlesztésével foglalkozik, a területen ráadásul már bizonyított is, több hazai bank, köztük az MKB is a cég megoldását használja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról