Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Távozik Chris Mattheisen a Telekom éléről

Koi Tamás, 2018. április 26. 12:26

A Magyar Telekom a hét elején váratlanul bejelentette, hogy a nyár közepén saját kezdeményezésre távozik a cég éléről Christopher Mattheisen, aki összességében 19 évet töltött el a társaságnál, illetve annak jogelődjeinél, ebből 12 évet a vezérigazgatói poszton.

2018. július 1-jei hatállyal távozik a Magyar Telekom éléről egyben az igazgatóságból Christopher Mattheisen - jelentette be a távközlési cég a hét elején. A vezető távozása bár szakmabeliek szerint nem volt teljesen váratlan, a gyorsasága mégis meglepetésként érte az iparágat, valamint a cég dolgozóit egyaránt. Mattheisen saját maga kezdeményezte a munkaszerződése felbontását, bevallása szerint ezt követően saját vállalkozásaival kíván foglalkozni. Utódja az egykori T-Systems-vezér, a Magyar Telekom jelenlegi lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, Rékasi Tibor lesz.

Mattheisen, az alapító

Christopher Mattheisen 1961-ben született az Egyesült Államokban, egyetemi tanulmányait az Indiana Egyetemen és a New York-i Columbia Egyetemen végezte. 1990-ben érkezett Magyarországra, három évvel később pedig már a T-Mobile jogelődjének számító Westel 900 Mobil Távközlési Rt. alapító marketing- és értékesítési igazgatója volt. Rövid külföldi munkavállalás után 2002-ben érkezett vissza Magyarországra a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgató-helyetteseként, 2006. decemberétől pedig elnök-vezérigazgatóként tevékenykedett a cégnél.

Matthesien, a túlélő

Mattheisen pozícióját a kinevezése óta eltelt 12 évben sem kívülről, sem belülről nem fenyegette valódi veszély. Beszédes, hogy irányítása alatt a Telekom szinte teljes menedzsmentje lecserélődött, többször is átalakult a vállalati struktúra, a vezérigazgató azonban mindvégig megőrizte székét. Christopher Mattheisen mellől eközben olyan, a Telekom múltját nagy mértékben meghatározó, befolyásos vezetők távoztak, mint Winkler János, a fogyasztói szolgáltatásokért felelős üzletág operatív vezérigazgató-helyettese, vagy éppen Maradi István műszaki vezérigazgató-helyettes.

mattheisen2

Széke az évek során egyedül akkor remegett meg csekély mértékben, amikor 2013-ban a német többségi tulajdonos Kerstin Günther személyében elnököt delegált a céghez, leváltva ezzel Mattheisent az egyik pozíciójából. Bennfentes pletykák szerint a német elnök kinevezésére azért volt szükség, hogy a Telekom a magyar kormánnyal mielőbb békét kössön a távközlési különadó bevezetését követően elmérgesedő viszony után - ez 2014. februárjában lényegében meg is történt, amikor a Deutsche Telekom első embere, Timotheus Höttges és Orbán Viktor miniszterelnök hosszú távú stratégiai megállapodást írtak alá az ország "digitális fejlesztéséről".

Mattheisen, az integrátor

Christopher Mattheisen vezetése alatt a Telekom széttagozódott márka- és termékstruktúrával rendelkező távközlési cégből integrált szolgáltatóvá vált. Bár a folyamat nem volt éppen zökkenőmentes (az ügyviteli rendszereket összedrótozó Pillangó projekt például költséges bukás volt a cégnél), mostanra a Telekom a legerősebb, legszélesebb körű távközlési portfólióval rendelkező, piacvezető cég, egyben az egyik legbefolyásosabb márka a magyar piacon. Noha a Telekom pozícióit egy pillanatig sem veszélyeztette komolyabban a konkurencia, a vállalat igyekszik innovátorként feltüntetni magát, illetve ennek megfelelve időről-időre valódi technológiai újdonságokkal piacra lépni.

Mattheisen, a rocker

Mattheisent munkatársai és a szakma taktikus, kemény kezű vezetőként ismerték meg, aki a sajtóval is jó kapcsolatot ápolt. Azon kevés hazai cégvezetők közé tartozott, akik közvetlenül szót értettek a médiával, a leköszönő vezérigazgató többnyire szívesen megosztotta az iparággal kapcsolatos vízióit az újságírókkal.

Hobbijai közé tartozik a képzőművészet és a zene - 2010 óta turnézik együtt külsősként a Bonus Track Banddel, mellyel közösen fellépett a 2016-os Telekom-VOLT fesztiválon is.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Hiánypótló Android fejlesztői képzés Kotlin alapokon június 26-án! Online és tanteremben is. 30 órában, gyakorlatorientáltan. Focivébé barát időpontokban!