:

Szerző: Hlács Ferenc

2018. április 9. 12:18

A PWA-k már a Microsoft Store-ban vannak

Megérkezett a progresszív webappok első hulláma, a redmondi cég alkalmazásboltjába. A nyitás könnyen az UWP platform kárára mehet.

Megérkeztek az első progresszív webappok a Windows 10 alkalmazásboltjába, ezzel pedig megjelentek az első kézzel fogható eredményei a Microsoft által még februárban bejelentett PWA-támogatásnak. Az első eresztésben olyan PWA-k jönnek a Microsoft Store kínálatába, mint az ASOS vagy a Men's Warehouse online ruhaboltok appjai vagy épp a Skyscanner. A Twitter ugyancsak az elsők között tette elérhetővé windowsos alkalmazásának PWA verzióját, amelyre egy az egyben le is cserélte az Store-ban egészen eddig elérhető UWP-s változatot.

A PWA-k webes alkalmazások (ahogy a névből is kitalálható), azonban a webes technológiák fejlődése révén hozzáférnek fejlett rendszerszintű képességekhez is, a szenzoroktól (kamera, stb.) a perzisztens tároláson át az értesítésekig. Ezek támogatásával a vállalatnak nem titkolt célja, hogy minél tempósabban elkezdje bővíteni a választékot alkalmazásboltjában. Ennek megfelelően nem is várakozik a fejlesztőkre, hogy maguk tegyék közzé PWA-ikat a Store felületén, helyette maga kutatja fel keresőrobotokkal a jó minőségű webappokat, és publikálja is azokat a többi Windows 10-es alkalmazáshoz hasonlóan. Ezek az appok ugyanúgy viselkednek, mint UWP-s társaik, azaz nem böngészőben, hanem saját ablakban nyílnak meg, valamint igény szerint telepíthetők-törölhetők.

mspwa

Kérdéses azonban, hogy mennyire bölcs lépés a Microsoft részéről, hogy ilyen módon igyekszik feltölteni jelenleg elég szegényes alkalmazásboltját, hiszen ezzel épp az általa a platform jövőjeként emlegetett UWP appokat szorítja háttérbe. Sok app ráadásul nem is aknázza ki a PWA-kban rejlő lehetőségeket, nem küld például push értesítéseket a felhasználóknak - a mennyiség-minőség mérleg nyelve így könnyen az előbbi felé mozdulhat el. A funkciók hiánya mindenesetre a Microsoft szerencséjére a PWA-k esetében kifejezetten könnyen orvosolható, miután webappokról van szó, azokat a fejlesztők lényegében a weboldalakhoz hasonlóan frissíthetik, nem kell a frissített alkalmazásverziót külön közzétenni Microsoft Store-ban.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A következő hónapokban a kiderül, hogy a redmondi cég milyen tempóban tudja majd újracsomagolni és saját boltjába költöztetni az online talált PWA-kat, illetve az is, hogy a fejlesztők mennyire találják majd vonzónak a progresszív webappok támogatását. Miután webappokról lévén szó, a fejlesztők itt egy ténylegesen keresztplatformost technológiával dolgozhatnak, sokan könnyen elpártolhatnak az UWP alkalmazásoktól, teljesen átnyergelve a PWA-s változatokra. Ráadásul a két formátum között az átjárhatóság is rendkívül nehézkes, hiszen teljesen eltérő API-kat használnak - az UWP és a PWA tehát versenyezni kényszerül egymással a Microsoft Store-ban, ahol a cég saját megoldásának jelenleg nem túl jók a kilátásai.

A felületen publikált PWA-k zömét egyszerűen a Microsoft Store kiadó alatt került ki az online bolt felületére - leszámítva például a Twittert - ezek tehát valószínűleg a cég saját gyűjtéséből származnak. A valamivel több mint egy tucat első körös app egyébként csak töredéke a vállalat által online átfésült PWA-knak, a cég szerint ugyanis korábban mintegy másfél millió potenciális app-jelöltet gyűjtött össze. Még ha ennek jelentős része a kukában landol is, a mennyiség jól illusztrálja, milyen PWA-áradatot engedhet a Microsoft alkalmazásboltjára. A progresszív webappokról egyébként Orosz Gábor írt lapunknak egy összefoglalót, akit közelebbről is érdekel a téma, mindenképp érdemes elolvasnia.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.