Szerző: Gálffy Csaba

2018. március 26. 18:44

Brutális negyedév a HTC-nél

Nem tudni, mi lett volna a HTC-vel, ha a Google nem dob milliárd dolláros mentőövet. De dobott, így marad a VR-szemüvegek és okostelefonok fejlesztése.

Publikálta negyedik negyedévre vonatkozó pénzügyi eredményét a HTC - és ugyan a pici tajvani cégről már nem szoktunk rendszeresen megemlékezni, az eredmény annyira rossz lett, hogy ezúttal újra hírértékű lett. A cég ugyanis az összeomlásnak megfelelő, 30,8 százalékkal eső bevételről számolt be, amely így 540 millió dollárnak megfelelő tajvani dollár lett. Még meredekebb az üzemi eredmény, amely 330 millió dollárnyi mínuszt ért el, az adózott eredmény ennél csak egy hajszállal, 7 millióval lett rosszabb.

A régen piacvezető okostelefon-gyártó az értékesített telefonok számáról nem ad ki közlést.

A közlemény a brutális mínuszok ellenére igyekszik pozitív képet festeni: a cég elvégezte a tevékenységek stratégiai kiértékelését és komoly költségcsökkentő lépéseket foganatosít: összevonja például a különböző régiókat egy közös vezetés alá, valamint összevonja az okostelefonos és VR-szemüveges bizniszt is. Elbocsátásokról most nincs hír.

A szervezetből viszont van távozás, a cég korábban eladta az okostelefonok fejlesztésével foglalkozó részleg jelentős részét a Google-nek, amely az átvett csapatra építi saját tajvani központját - amely a jövőben értelemszerűen okostelefonok, a Pixel sorozat fejlesztését végzi majd. E tranzakciót sikerrel lezárta a két cég januárban, ez 1,1 milliárd dolláros készpénzinfúziót adott a szebb napokat látott tajvani gyártónak - jó eséllyel szükség is volt erre a fizetőképesség fenntartása érdekében.

A HTC manapság nagyjából egyetlen területen, a VR-szemüvegek piacán releváns, a cég dobja piacra a Vive-ot, ami a piac egyik úttörője és a Facebook-féle Oculus egyik legfontosabb kihívója. A Vive fejlesztése folyamatos, a cég nemrég dobta piacra a PC nélkül is használható Vive Focust Kínában, illetve a Vive Pro rendszer is elrajtolt januárban.

A VR-fejlesztések mellett maradnak a telefonok is a kínálatban, a cég továbbra is jelent be újabb és újabb termékeket - igaz, ezek viszonylag szerény innovációt hoznak a szereplőktől hemzsegő piacra. Múlt héten épp a Desire 12 és 12+ jelent meg, elegáns külsővel, de a használhatóságba keményen beleharapó, szerény teljesítményű MediaTek processzorokkal és kimondottan retro Androiddal és ujjlenyomat-olvasó nélkül. Szerencsére az ár sem rugaszkodott el, Indiában 140 dollár körüli áron érkezik az új modellpáros.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról