Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Gyere el a HWSW első IoT meetupjára, június 20-án!

Stabil növekedésben az Apple Music

Asztalos Olivér, 2018. március 14. 15:47

Egy hónap alatt nagyjából kétmillió új előfizetőt szerzett a szolgáltatás, az Apple szerint viszont még bőven van potenciál a piacban.

hirdetés

Egészségesen növekszik tovább az Apple Music felhasználóbázisa. A zenestreaming szolgáltatással kapcsolatban Eddy Cue, az Apple internetes szoftverek és szolgáltatásokért felelős alelnöké nyilatkozott a napokban, szavaiból pedig többek között kiderült, hogy nagyjából egy hónap alatt 2 millióval gyarapodott a szolgáltatásra előfizetők száma, amely így már 38 milliós tábort jelent. A piacvezető Spotifytól ugyan még így is messze áll az Apple, Coe szerint további több száz millió potenciális előfizetőt tartogat a piac.

Az alelnök azt nem részletezte, hogy pontosan milyen módszerekkel igyekeznek majd serkenteni az előfizető bázis növekedését, az elmúlt néhány hónap eseményei alapján viszont kirajzolódik, hogy az Apple több téren is próbálja fejleszteni a felhasználói élményt. Ennek egyik jele a népszerű zenefelismerő, vagyis a Shazam felvásárlása, amit tavaly december közepén jelentett be a cupertinói cég. Szintén a Musicot erősítheti a HomePod piacra dobása, amely a tesztek szerint méretéhez képest kifejezetten jó hangminőséget produkál. Pletykák szerint az Apple idén tovább bővíti audio termékeinek kínálatát, amelynek következő állomása egy saját márkás fejhallgató lehet. Eközben az előfizetői csomagok palettája is szélesedik, aminek hála már hazánkban is elérhető az egyetemistákat célzó, havi 700 forintos előfizetés.

appmusc

Eközben az épp tőzsdére igyekvő, nagy konkurens Spotify sem panaszkodhat, a legutóbbi adatok szerint aktív felhasználóinak száma negyedévente körülbelül 10 millió fővel növekszik. A legfrissebb adatok szerint 159 millió havi felhasználót tud felmutatni a svéd vállalat, akik közül 71 millió prémium (tehát fizetős) előfizetője a zenestreaming szolgáltatásnak, ami közel duplája a legnagyobb rivális Apple Music 38 milliós, ugyancsak fizetős felhasználószámának. A fő bevételi forrást természetesen a prémium előfizetések jelentik a Spotify esetében, és ahogy a tőzsdére frissen belépő cégekre jellemző, inkább a felhasználószám bővülése, és úgy általában a növekedési potenciál számít a befektetőknek, ebben pedig egyelőre jól teljesít a streaming-óriás.

Az Apple-nek természetesen szintén a felhasználószám növelése, illetve ezzel együtt a forgalom serkentés a célja, a vállalat ugyanis egy új pénzügyi lábat növeszt "Szolgáltatások" (Services) üzletágával, amelynek forgalma az elmúlt pár év során dinamikus növekedést mutatott. A cég platformjai ugyanis egy gigantikus, 1,3 milliárdos telepített bázist fednek le, ennyi iOS-es és macOS-es eszköz van aktív használatban jelenleg. Az Apple pedig teljes erővel ráfeküdt arra, hogy ezt a felhasználói bázist a telefonok-tabletek-tévéokosítók-számítógépek eladásán túl is monetizálja, például Apple Music szolgáltatásával.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Hiánypótló Android fejlesztői képzés Kotlin alapokon június 26-án! Online és tanteremben is. 30 órában, gyakorlatorientáltan. Focivébé barát időpontokban. + Június 19-én bemelegítő Android/Kotlin meetup!