:

Szerző: Hlács Ferenc

2018. március 13. 17:01

A vállalati Windows 10-re is jut a bloatware-ből

Blogposztban tisztázta automatikusan telepített appok helyzetét a Microsoft. Sötét a kép.

Végre tiszta vizet önt a pohárba a Microsoft a Windowshoz csomagolt alkalmazások háza táján: alapértelmezett beállítások mellett még a létező legdrágább vállalati kiadások sem mentesek a kéretlen appoktól. A cég blogposztja szerint a rendszerrel érkező appok két csoportra oszthatók, ezek egyikét az úgynevezett felügyelt (provisioned) alkalmazások teszik ki, a másik csapatot pedig a Microsoft Store-ból az első bejelentkezéskor települő szoftverek alkotják. Mindezek listáját a Microsoft kapcsoló oldalán gyűjti össze a különböző Windows 10 kiadásokhoz, az ugyanakkor nem derül ki a felületről, hogy a bejelentkezéssel települő appok típusa attól is függ, hogy a felhasználó milyen fiókkal jelentkezik be az adott készüléken, milyen SKU-t használ, továbbá hogy az eszközt melyik földrajzi régióban használja.

A rendszerbe először belépve, a Start menüt megnyitva lényegében minden felhasználót ugyanaz a kép fogadja, egy sor letöltést jelző ikonnal, amelyeket aztán a települt, vagy kattintásra települő appokéi váltanak fel. Ez a cég példájával élve egy 1709-es verziószámú Windows 10 Pro esetében, helyi fiókkal erősen konzumer paletta lesz, olyan címekkel mint a Minecraft vagy az Asphalt 8 játékok, vagy az Xbox Live.

windowsenterprise

Windows 10 Enterprise 1709 az első bejelentkezés után

U

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

gyancsak helyi fiókkal egy Windows 10 Enterprise 1709 verzióba belépve már kevesebb az előre felpakolt szoftver, ugyanakkor a papíron produktivitást célzó appokból ide is jutott, mint a Flipboard - de a cég által megosztott képernyőképen ott van a Duolingo is. Ahogy a vállalat megjegyzi, Microsoft Account, Active Directory vagy Azure Active Directory fiókkal is ugyanezeket az eredményeket kapjuk a fenti SKU-n, tehát tetszőleges kis- vagy nagyvállalati környezetben is ömlenek a PC-re a kéretlenül települő promóciós alkalmazások, igaz, játékok helyett már más típusúak.

A vállalat tehát siet kiemelni, hogy az előre telepített bloatware-játékok csak a felhős fiókos Pro verzión jelennek meg - a cég által produktívnak kikiáltott appok viszont a vállalati szegmensben is ott vannak. Míg a OneNote vagy akár a Skype valóban jól jöhet céges környezetben is, erősen kérdéses, hogy vajon a vállalatok többségénél van-e hozzáadott értéke nap közben a Flipboard lapozgatásának, netán a Duolingós nyelvgyakorlásnak.

A cégek IT-részlegeinek szerencsére ad eszközt a Microsoft az automatikusan települő appok kigyomlálására, a Windows 10 Enterprise esetében rendszergazdáknak lehetőségük van a csoportházirend beállítások között kikapcsolni a konzumer Microsoft funkciókat, illetve MDM irányelvvel is bezárhatják a kapukat a bloatware-ek előtt. Erre céges környezetben kifejezetten ajánlott lehet odafigyelni, hiszen az alapértelmezett beállításokkal a még a vállalati ügyfelek sem menekülnek az esetek többségében jó eséllyel nemkívánatos appok elől.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.