Szerző: Habók Lilla

2018. március 12. 14:06

Nagyobb támogatók felé akar nyitni a Kickstarter

A Kickstarter Patrons a nagyobb támogatókat szeretné összekötni a közösségi finanszírozó oldalra feltöltött kreatív projektekkel, például filmgyártókkal. A kezdeményezéssel a Kickstarter versenytársat próbál állítani a kreatív körökben egyre népszerűbb Patreonnak.

Újabb iránnyal próbálkozik a Kickstarter a Patrons pilot programon keresztül, amely nagyobb költségvetéssel dolgozó kreatív projekteket támogatna, az átlag felhasználók helyett nagyvállalatok segítségével. A pénzügyi tartalékkal és adakozó szándékkal rendelkező nonprofit alapítványok vagy profitorientált cégek egy külön oldalon jelennek meg a ráfordított összeg feltüntetésével, és hogy ebből eddig mennyit és mire költöttek el a keretből. Mindez lényegesen más mint az eddigi kickstarteres megközelítés, ahol a platform csak egy felületet nyújtott a projekteknek, hogy összegyűjtsék a szükséges összeget a felhasználóktól, akár 10 dolláros összegenként - a közlemény szerint 2009 óta 14 millió kisebb támogatásból 3,1 milliárd dollár gyűlt össze. A Patrons esetében viszont a Kickstarter közvetlenül kötné össze az adakozó szervezeteket és a támogatásra váró nagyobb kreatív projekteket.

A patronáló félnek legalább 1000 dolláros vagy annál nagyobb felajánlást kell tennie, hogy felkerülhessen az adatlapja az oldalra, és elindulhasson a projektek keresése. Eddig egyelőre két vállalat szerepel az adományozók között, a Pinewood Atlanta Studios 10 ezer dollárt ajánl fel, míg az American Documentary (AmDoc) 100 ezer dollár értékben tervez ráfordításokat. Mindkettő természetesen a filmgyártást szeretné elősegíteni, de míg előbbi a női filmkészítőket és narratív vonalat helyezi előtérbe, addig utóbbi dokumentumfilmes kezdeményezéseket és a web nem-lineáris jellegére építő alkotásokat kutatná fel az Egyesült Államokban.

kickstarter_patrons

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Úgy látszik, hogy a Kickstarter felismerte a Patreon növekvő szerepét a kreatív, művészeti alkotások támogatásában, és maga is szeretne nagyobb szerepet kapni a szegmensben. A Patreon inkább a kisebb összegeket, de azokat rendszeresen felajánló felhasználókat célozza, a projektjei közt szintén előfordulnak olyan filmek vagy más alkotások, amelyek nagyobb tőkét igényelnek. A kickstarteres konkurencia első jele az együtteseket és kiadókat támogató Drip szolgáltatás átalakításának bejelentése volt. Jelenleg a megoldás béta időszakban, meghívásos alapon működik és 61 művészt lehet támogatni azon keresztül, köztük koreográfust, képregényrajzolót vagy illusztrátort - a közvetlen patreonos Kickstarter-versenytárs szélesebb közönség számára 2018 elején fog megnyílni.

Eddig is lehetett egyébként például filmes projekteket támogatni a Kickstarteren is, most csak annyi lesz a különbség, hogy a szolgáltatásba regisztráló projektek egyúttal esélyesek lesznek a nagyobb Kickstarter Patrons támogatások elnyerésére, ha a terveik egyeznek a támogatók célkitűzéseivel. A közleményből nem derült ki, hogy a Kickstarter mennyit kap a közvetítésből, vagy hogy a támogatók mit várhatnak el az összegért cserébe a projektektől. Jelenleg a Kickstarter aktívan keresi a partnereket a támogatások felajánlásához és a támogatható projektekhez egyaránt, hogy a következő egy évben belül kiterjessze a kezdeményezést még nagyobb körben.

A Kickstarter leszögezi, hogy ez nem egy (például filmes) pályázati platform lesz. A támogatók az oldalon már elérhető, feltöltött ötletek-kampányok között válogatnak majd, kifejezett prioritásaiknak megfelelően. A Kickstarter ebben a válogatásban pedig segédkezet nyújt a szervezeteknek - direktben pályázni ezekre a támogatásokra nem lehetséges.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról