Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Megválik a Google a Zagat étteremajánló megoldástól

Habók Lilla, 2018. március 06. 12:50

Bezárás helyett a márkát és az étteremajánló adatbázist a The Infatuation véleményezőoldal veszi meg, hogy a közel 40 éves céget bevezesse a digitális világba, és beépítse a szolgáltatást a sajátjai közé, amit a Google-nek nem sikerült megtenni.

hirdetés

Eladja a Google a hét évvel ezelőtt 151 millió dollárért vásárolt Zagat étteremajánló márkát, illetve szolgáltatást a The Infatuation véleményezőoldalnak - jelentette először a The New York Times. A Google a cég bekebelezése óta nem tudta kihasználni az 1979 óta működő megoldás hatalmas méretű adatbázisát, és egy 2016-os webes felületi áttervezéstől és app létrehozásától eltekintve nem igazán fektetett energiát a szolgáltatás fejlesztésébe, mely kezdetben a hagyományos füzetes formájú útmutatók közlésén alapult, és a Google feladata lett volna a digitális világba áthelyezni. Ezt viszont végül nem sikerült megvalósítani, úgyhogy a vállalat év eleje óta már a vevőt kereste, és meg is találta. "Ritkán válik elérhetővé egy ilyen ikonokus márka" - mondta az Infatuation társalapító Chris Stang, de a vételárat egyik vállalat sem árulta el.

Érdekesség, hogy a Zagat felvásárlását a Yahoo-botrányok sorozatáról megismert Marissa Mayer bonyolított le még a Google-nél töltött felső-vezetői pozíciójában, a helyfüggő szolgáltatásokért felelős alelnökként. Hogy pontosan hogyan használta fel a vállalat a felvásárolt cég adatait, azt nem lehet tudni, de egy közlemény szerint "több termékében is megjelentek" - a Techrunch úgy tudja, hogy a keresőóriás számára az éttermi véleményeket gyűjtő megoldás a Google+ miatt volt fontos, mikor még azt hitte, hogy konkurenciát jelenthet a Facebooknak a saját közösségi oldalával. Az biztos, hogy időközben a felvásárolt adatbázis felhasználása helyett a Google a Maps térképes- és navigációs szolgáltatás köré kezdett saját Helyi Idegenvezetői közösséget építeni, amelynek felhasználói a térkép helyadatai mellett az értékelésüket, véleményüket, fotóikat is feltölthetik az egyes pontokról.

felvasarlas_zagat_google

Összességében a Zagat szolgáltatásból származó adatok egyre kevésbé voltak fókuszban a vállalatnál, ahogy a Google elkezdte saját étteremajánlói adatbázisát organikusan is bővíteni. Ráadásul a márka már nem annyira számít népszerűnek, főleg az értékelhető szintű digitális fejlesztés hiányában, mint amikor a Google felvásárolta azt kilenc éve. Eközben a versenytársak dinamikusan fejlődtek, például a Yelp az amerikai felhasználókat sokkal jobban tudta ösztönözni akár az étteremajánlók és más helyek véleményezésére.

A céget újonnan bekebelező Infatuation eddig nem a közösség véleményét helyezte a középpontba, hanem saját kritikusai írtak ajánlókat a nagyobb városok, mint például New York, Seattle vagy London éttermeiről. A cég reméli, hogy a Zagat továbbra is valamennyire népszerű márka maradt, bár az inkább az idősebb felhasználók körében lehet ismert, és kevésbé az elmúlt évekbe más digitális véleményező szolgáltatásokat megismerő és használó fiataloknak. Az Infatuation tervei szerint a két márka a továbbiakban is elkülönül, így a meglévő megoldásban a szerkesztői tartalom marad fókuszban, míg a Zagat számára egy új platform jön létre, ahol a felhasználók saját véleményüket írhatják meg az éttermekről online formában, és a felvásárló cég tervei alapján nemzetközileg is el fog terjedni az új közösségi étteremajánló szolgáltatás.

A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.