Három új iPhone érkezhet szeptemberben
Az előzetes várakozásokat nagyjából 3 millió iPhone-nal alulmúló legutóbbi negyedév miatt (is) változtat termékstratégiáján az Apple. A hírek szerint három új okostelefont mutat majd be a kaliforniai székhelyű cég, egy várhatóan még drágább modell mellé egy olcsóbb iPhone érkezhet szeptemberben.
Tovább erősödnek a pletykák, melyek szerint az Apple idén teljesen leszámol az iPhone 6-tal bevezetett formatervvel, és a jelenlegi olcsóbb készülékek helyére egy, az iPhone X formatervét megöröklő modellel jelentkezik. E mellé érkezhet a cupertinóiak várhatóan valaha piacra dobott legnagyobb kijelzővel szerelt okostelefonja, amely ugyancsak a tavaly megjelent vékony kávás koncepciót viszi tovább, 6,5 hüvelyken. A két készülékkel egy időben futhat be az iPhone X közvetlen utódja, amely viszont csupán néhány apróságban térhet majd el közvetlen elődjétől.
A legnagyobb durranást több szempontból is az egyelőre csak iPhone XI Plus fantázianéven futó készülék jelentheti. A pletykák szerint az okostelefon az eddig bemutatott Plus készülékek elgondolásán megy tovább, vagyis a kvázi alapmodell kijelzőátlóját megtoldva a phablet kategóriát célozza az Apple. A növekedés jelen esetben a korábbiaknál kisebb mértékű, 0,7 hüvelykes lehet - a híresztelések alapján ennyivel lesz majd nagyobb az iPhone X kijelzőjénél az érkező legújabb Plus modell (1242x2688 felbontású) OLED panelje. Ez kereken 6,5 hüvelyket jelentene, amely az átlót tekintve már a Galaxy Note8 6,3 hüvelykes értékét is felülmúlná. Fontos, hogy mindezért cserébe a készülékház területe nem változna számottevően, maradna a nagy iPhone-oknál megszokott méret, illetve az X-nél megismert vékony káva és felső bevágás (notch). Mindezek mellett ismét szóba került a két SIM kártya (Dual SIM) fogadásának lehetősége, amelyet a hírek szerint bizonyos modelleknél végre beépíthet az Apple.
Az iPhone 6 Plusnál tapasztaltak alapján a készülék igen sikeres lehet majd, a távol-keleti piacokon (pl. Kína) jellemezően az ilyen nagy készülékeket preferálják a vásárlók. Az egyetlen bökkenőt az ár jelentheti, amelyet már az iPhone X esetében is igencsak magasra lőttek be Cupertinóban. Az iPhone Plusok eddig jellemzően 100 dollárral voltak drágábbak az alapmodelleknél, így könnyen megeshet, hogy a csőben lévő, valaha készített legnagyobb kijelzős iPhone nettó 1100 dollárról, vagy akár ennél magasabb összegről is indulhat. Egy másik, egyelőre kevésbé valószínű forgatókönyv, hogy az Apple a jelenlegi iPhone X árszintjéről indítja a készüléket, a tavaly szeptemberben bemutatott modell közvetlen utódja pedig ~100 dollárral lejjebbről, azaz nagyjából 900 dollárról rajtolna.
Egyébként várhatóan ez utóbbi készülék hozza majd a legkevesebb újítást. Az iPhone XI (vagy bárhogyan is nevezzék majd) sem képátlóban, sem pedig felbontásban nem újít, ezen a téren csak az iPad Próknál megismert 120 hertzes képfrissítés (ProMotion display) lehet az egyetlen fejlesztés, ám ezt a pletykák egyelőre nem erősítették meg. Ezzel szemben az új, immár várhatóan 7 nanométeres gyártástechnológiával készülő processzor borítékolhatóan bekerül ebbe a modellbe is, illetve ugyancsak van esély rá, hogy az Apple a jelenlegi 3-ról 4 gigabájtra növelje a memória kapacitását. Ezek mellett minden bizonnyal tovább javul a kamera, hisz ezen funkción eddig jóformán minden generációváltáskor fejlesztettek.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Útóbbi készüléknél érdekesebb lehet az új olcsó(bb) iPhone, amelynek formaterve szintén az iPhone X-szel bevezetett koncepciót viszi tovább (a Face ID-val együtt), ám a kedvezőbb árért cserébe néhány ponton kompromisszumot köt az Apple. Az első helyen egy az OLED-nél valamelyes gyengébb minőségű, LCD panel szerepel, amely egyes pletykák szerint meglepően nagy, 6,1 hüvelykes lehet. Jó eséllyel a hátlapi kamerák számát is egyetlen darabra korlátozná az Apple, a készüléket körülölelő acél helyére alumínium kerülhet, a korábban látottak alapján pedig valószínűleg a manapság igencsak drága memória kapacitása sem egyezik majd a csúcsmodell(ek) értékével. Arról egyelőre nincs információ, hogy ezzel a készülékkel pontosan melyik árkategóriára próbál majd lőni az Apple, de legesélyesebbnek az iPhone 8 jelenlegi 700 dolláros árszintje tűnik.