Szerző: Hlács Ferenc

2018. február 26. 10:30

Utolsó pillanatban mentette meg a Samsung az Opera Maxot

A halálra ítélt, VPN-nel is felszerelt mobilos böngésző csak Samsung készülékeken lesz használható, és a cég brandje alá is beköltözik.

Az utolsó pillanatban dobott mentőövet az Opera Maxnak a Samsung, az anyacég által elhanyagolt böngészőt a koreai gyártó felvásárolta, és saját zászlaja alatt adja ki újra.

A mobilos böngészőt az Opera még 2013-ban jelentette be, az azzal emelkedett ki az androidos mezőnyből, hogy fegyvertárába a cég VPN-je is bekerült, amelyen az áthaladó adatforgalmat a vállalat tömörítve juttatta el a felhasználókhoz, akik így az Opera Maxot használva jobban kihasználhatták aktuális adatforgalmi kereteiket. A szoftver később több adatvédelmi funkcióval is kiegészült, egyebek mellett visszakövethető volt benne, hogy mely oldalak vagy appok osztják meg a felhasználók adatait beleegyezésük nélkül, illetve a teljes adatforgalom titkosítását is lehetővé tette.

Úgy látszik azonban az app a frissítésekkel és új funkciókkal sem tudott megfelelni az Opera elvárásainak, még több mint félmilliós telepített bázisával sem, a cég ugyanis tavaly augusztusban bejelentette, nyugdíjazza a böngészőt, amelyet gyorsan le is vett a Play Store-ból. A bejelentést követően ugyanakkor a szolgáltatás mögött dolgozó szervereket még nem kapcsolta le, de azt sem árulta el, pontosan meddig marad még használható az alkalmazás a meglévő felhasználók számára.

samsmax

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A teljes leállást most a Samsung akadályozta meg, a dél-koreai óriás bejelentette, megszerezte a böngészőt, amelyet új márkanév alatt, Samsung Maxként ismét elérhetővé tesz a Play Store-ban és saját alkalmazásboltjában. Egy frissítéssel a cég az Opera Max jelenlegi felhasználóit is behúzza a cég saját brandje alá. Ezzel együtt persze a szoftver megtartja az ismert biztonsági funkciókat, illetve az adatforgalom-barát VPN megoldást is. Komoly megkötés azonban, hogy az appot csak a Samsung készülékeire lehet letölteni, jelenleg úgy látszik, hogy a jelenlegi, más gyártótól származó készülékekkel rendelkező felhasználók nem kapják meg az "újrabrandelő" frissítést, és a jelenlegi verziót sem tudják már sokáig használni.

A gyártó nem árulta el, hogy pontosan milyen feltételek mellett jutott hozzá az Opera népszerű, de már nyugdíjazott böngészőjéhez, az azonban már látható, hogy azzal a cég elsősorban a fejlődő piacokon akar kedvezni a felhasználóknak. A Samsung Max már most letölthető a Google alkalmazásboltjából, azt továbbá a gyártó előre telepítve is kínálja majd több középkategóriás készülékén, így a Galaxy A és J modelleken több feltörekvő régióban is, köztük Indiában, Dél-Afrikában és Indonéziában is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról