:

Szerző: Gálffy Csaba

2018. január 31. 13:32

A Red Hat csapott le a CoreOS-re

Negyedmilliárd dollárért erősít a konténeres piacon a Linux-nagyhatalom. Mi lesz ilyen környezetben a Gentoo-alapú Container Linuxszal?

Felvásárolja a CoreOS-t a Red Hat - jelentette be a két cég. A CoreOS az egyik első, a konténeres technológiára fogadó csapat, amely évek óta jelen van ezen a piacon. A konténeres megoldások divatossá válásával a CoreOS relevanciája is megugrott, a Red Hat pedig gyorsan le is csapott a cégre. A közlés szerint a felvásárlás értéke 250 millió dollár, ennyit ad a kiterjesztett kompetenciáért a felvásárló.

A közös közlemény emlékeztet, hogy a két cég nem ismeretlen egymás számára, hosszú évek óta partnerként dolgoznak és rengeteg nyílt forráskódú közös projektet vittek a konténeres és elosztott rendszerek területén is, elsősorban az automatizációs eszközöket illetően. Ennek legfontosabb eredménye a CoreOS Tectonic, amelyet a cégek nagyvállalati elvárásoknak is megfelelő Kubernetes-megoldásnak tartanak - az első ebben a kategóriában.

A CoreOS alapvetően két fontos terméket fejleszt, az egyik a hasonló nevű Linux-disztribúció, amelyet a fejlesztők igyekeztek a végletekig lecsupaszítani és pehelysúlyúvá tenni (ezt később a cég Container Linuxra keresztelte át). A disztribúció nem spórolt viszont a menedzselhetőségen, a CoreOS-es eszköztárral nagyobb fürtözött rendszerek is kényelmesen kezelhetőek maradtak. A könnyűsúlyú rendszer egyébként Gentoo-alapokat használ, érdekes lesz látni, hogy ez hogyan fejlődik majd tovább a Red Hat szárnyai alatt.

replication-controller-list

Tecnonic - nem fork, kizárólag kibővítés (upstream)

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A konténeres megoldások divatossá válásával a CoreOS szekere is beindult, a cég korán tett jó lóra, és jó érzékkel váltott irányt, mikor arra szükség volt. Például saját fejlesztésű menedzsmentmegoldását, a Fleet klaszterkezelőt fokozatosan kivezette, és az iparággal együtt sorakozott fel a Kubernetes mögé, a már említett Tectonic is erre épül. A CoreOS több más szoftvert is fejleszt ehhez az architektúrához, például a Quay nagyvállalati konténer-regisztert illetve az etcd elosztott adattárolót kritikus adatokhoz.

A meglévő ügyfeleknek a CoreOS hamarosan közvetlen tájékoztatást is küld, egyelőre annyival nyugtatja a kedélyeket, hogy a felvásárlástól függetlenül a megkötött szerződéseket természetesen teljes mértékben honorálni fogja majd.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.