Szerző: Habók Lilla

2018. január 12. 15:12

Az Apple is beáll a jogdíjmentes AV1 kodek mögé

Már a legtöbb fontos nagyvállalatot maga köré gyűjtötte az Alliance for Open Media kezdeményezés, hogy a HEVC tömörítési technológia ellenében saját ingyenes és nyílt alternatívát fejlesszen. Az eddig a HEVC mellett álló Apple is csatlakozott a csoporthoz.

Nagyobb felhajtás nélkül csatlakozott az Apple is az AV1 kodek fejlesztését végző Alliance for Open Media (AOMedia vagy AOM) szervezethez - jelentette a CNet. Az AOM célja egy olyan alternatív videós kodek fejlesztése, amely jogdíjmentes és könnyen licencelhető alternatívája lehetne a HEVC-nek. Ehhez azonban a versenytárshoz széleskörű iparági támogatottságra kell szert tennie, az Apple csatlakozása pedig pontosan ezt hozhatja el.

Az AV1 a Google-féle VP9 kodek továbbfejlesztéseként, azonban már egy "igazi" független szabványosító testület munkájaként, több cég közreműködésével jön létre. A szervezetet 2015-ben alapították a legnagyobb videostream-szolgáltató és böngészős cégek, úgy mint a Google, Amazon, Netflix, Microsoft, Mozilla, valamint a videokonferenciák miatt érdekelt Cisco és a hardvergyártóként csatlakozó Intel. Azóta a társuláshoz csatlakozott már például a Facebook, az AMD, ARM, az Nvidia és a Hulu is, tehát gyakorlatilag minden fontos érintett vállalat.

A cégek a H.264 és az és az utódjaként megjelent HEVC (H.265) szabványok körüli licenc- és jogdíjbonyodalmakat elégelték meg és döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy szabadabb, jogdíjaktól és kötöttségektől mentes kodeket. Az utolsó cseppet a pohárban valószínűleg a HEVC Advance szabadalomcsomag létrejötte adhatta meg, ebben a HEVC-hez köthető szabadalmak tulajdonosai az addiginál szigorúbb feltételek mellett biztosítják a licencet.

codec-generations

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az AOM tagjai ezért ingyenesen használható és nyílt alternatívát kezdtek fejleszteni, így jött létre az AOMedia Video 1 (AV1) videó kódolási formátum. A főbb funkciók 2017 októberében kész lettek, úgyhogy a Firefox már tavaly november végétől támogatja is a technológia korai verzióját a Nightly verziójában. Az eddigi tapasztalatok szerint a megoldás 25-35 százalékkal tudja csökkenteni a 4K videó fájlméretét a HEVC-hez és a Google-féle VP9-hez képest, de a jobb tömörítés több processzoros teljesítményt igényel, több memóriát használ és értelemszerűen energiaigényesebb is. A kodek további fejlesztése még mindig tart, például az STSWE17 konferencián elhangzott ígéret szerint mostanában készülhet el a bitstream formátum.

Ahogy Robert O'Callahan szakmai blogja rávilágít, az AV1 elterjesztésének már csak a HEVC tehetne keresztbe a szabadalmi jogsértési perekkel, amit az AOM szabadalmi engedélye eleve nehézzé tenne. A licenc kapcsán a szervezet garantálja, hogy a tagok és a közreműködők jogdíjmentesen használhatják az AV1 implementációt, de a jogok megszűnnek, ha az adott cég elkezd bármely más vállalatot perelni az AV1 használatával kapcsolatos szabadalmi jogsértésért. Tehát leegyszerűsítve minden cégnek el kell dönteni, hogy inkább használja az AV1-et vagy perli az AV1-et használókat. Ezért is érdekes a jelenleg a HEVC tömörítési technológiát használó Apple helyzete, amely csendben csatlakozott az AOM társuláshoz.

Egyelőre az Apple nem nyilatkozott, hogy milyen tervei vannak az AOM tagjaként, de a csatlakozás egy fontos jelnek tekinthető, hogy a jövőben a cupertinói cég is elkezdheti támogatni az AV1 formátumot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról