Szerző: Asztalos Olivér

2017. november 2. 13:06

Itt a Razer első okostelefonja

A gamer-fókuszú gyártónak egészen kellemes készüléket sikerült összeraknia, a piaci siker azonban messze nem garantált.

Leleplezte első okostelefonját a Razer, amellyel önmagához híven elsősorban a játékosokat célozza a cég. A nemes egyszerűséggel csak Razer Phone névre keresztelt készülék a specifikációk alapján kifejezetten erősnek tűnik, a tervezőcég ugyanis amolyan mindent bele alapon semmiből sem spórolt, a Qualcomm csúcsprocesszora mellé okostelefonos mércével tekintve tetemes mennyiségű RAM került. Ugyancsak nem érheti szó a készülék elejét, amely alá egy WQHD felbontású panel került, amivel ráadásul a telefonos piacon elsőként 120 hertzes képfrissítésre képes a Razer Phone.

Utóbbi 5,7 hüvelyk képátlójú és IGZO (LCD) típusú, amely panel a Sharp műhelyéből származik. Ez a gyártó szállítja a legújabb iPad Pro tabletek kijelzőit is, amelyek ugyancsak képesek magas, a már említett 120 hertzes képfrissítésre. Az Apple azonban valamiért egyelőre nem hozta le a többek által várt, jól láthatóan folyékonyabb megjelenítést eredményező képességet az iPhone-okhoz. A Razer viszont kapva kapott az alkalmon, és Ultramotion fantázianéven implementálta az egészen magas képfrissítési rátát eredményező technológiát. Utóbbi mellett az IGZO panel színhűsége is remek, az ugyanis támogatja a WCG-t (Wide Color Gamut), azaz a széles színtartományok megjelenítését.

razer2

A 120 hertzes képfrissítés kiaknázásához erős processzor szükséges, ezért a Razer a Qualcomm aktuális nagyágyúját, a Snapdragon 835-öt választotta készülékéhez, mely mind CPU, mind pedig GPU terén acélos teljesítményt nyújt. Utóbbihoz kapcsolódóan a cég elmondta, hogy nagy gondot fordítottak a processzor hűtésére, hogy az még hosszabb terhelés mellett is magas órajelen működhessen. A rendszerchip mellé egészen nagy mennyiségű memória került, a tervezőcég ugyanis 8 gigabájtnyi LPDDR4-1600 RAM-ot tett készülékébe. Bár ez a kapacitás már nem egyedülálló, jelenleg még egy kezünkön megszámolhatjuk az ekkora operatív tárral szerelt okostelefonokat. Utóbbihoz 64 gigabájt belső tárhely tartozik, amit microSD kártyával egészen 2 terabájtig lehet kiegészíteni.

A mindehhez kapcsolódó körítés két darab 12 megapixeles hátlapi kamerával kezdődik, amelyek közül az egyik nagylátószögű, a másik pedig tele. Természetesen az előlapra is került egy kamera, amely 8 megapixeles. Szintén ide, azaz a kijelző alá és fölé (vagy mellé) kerültek a hangszórók, amellyel a Razer szerint lényegesen jobb hangzást lehet elérni. Ennél kevésbé üdvös, hogy már a Razer Phone-ra sem került jack aljzat, amit a cég külső, USB-C csatlakozós, THX minősítésű DAC lehetőségével próbál kompenzálni. A plecsniért mindenesetre nem kellett a szomszédba menni, a Razer ugyanis bő egy éve beszállt az anno George Lucas által alapított cégbe.

razer1

A készülék tápellátásáért, illetve a minél hosszabb üzemidőért egy 4000 mAh-s akkumulátor felel, amelyet a Qualcomm QuickCharge 4.0+ szabványnak hála gyorsan is fel lehet tölteni. Mindezen komponensekkel 197 grammot nyom a Razer Phone, amely átlagos tömegnek tekinthető. Ugyanez a készülék áráról (sajnos) nem mondható el, a Razer ugyanis nettó 700 dollárra lőtte be első okostelefonja árcéduláját, amely idehaza körülbelül bruttó 250-260 000 forintot jelentene. Bár a készülék kifejezetten acélos hardverrel rendelkezik, kérdéses, hogy ezzel sikerül-e ekkora összeget kihúzni a potenciális (gamer) vásárlók zsebéből. Bár a márka jól ismert a játékosok körében, a mára igencsak túlzsúfolt androidos okostelefon-piacon teljesen új szereplőnek számít, ahol egyértelmű differenciáltság hiányában nehéz lesz komolyan labdába rúgni.

Láttuk jönni

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Razer okostelefonja nem lepte meg a cég elmúlt 2-3 éves mozgolódását követőket. A cég még 2015 nyarán jelentette be, hogy bekebelezi az androidos játékkonzolt fejlesztő, közösségi finanszírozásból született Ouyát. Idén januárban már egy okostelefon-gyártócskát is akvirált a cég, a Razer ekkor a felhős okostelefon koncepciójáról elhíresült Nextbitet vásárolta fel. A Nextbitet korábbi Google és HTC alkalmazottak alapították, előbbi cégtől az androidos tapasztalatok, utóbbitól pedig az okostelefon gyártáshoz szükséges gyakorlat érkezett. Bár nem kapcsolódik szorosan az okostelefonokhoz, de tavaly októberben a THX-et is megszerezte a Razer, amelynek többségi tulajdonosa lett a cég.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról