Szerző: Habók Lilla

2017. június 13. 09:30

Magyarul is felolvas a diszlexiásokat segítő Microsoft-program

Ingyenesen elérhető a OneNote-hoz készült Taneszközök (Learning Tools), amelynek Modern olvasója júniustól már magyarul is tudja szótagolni, illetve felolvasni a szövegeket az olvasási nehézségekkel küzdő tanulók számára.

Megújult a Microsoft Taneszközök olvasást könnyítő Modern olvasó eszköze, hívja fel rá a figyelmet a Microsoft Twitter-üzenete, és ennek keretében júniustól már magyar nyelven is elérhető a szövegfelolvasás és a beállításhoz szükséges leírás. Ez az egyike annak az Office 365 mellé ingyenesen letölthető OneNote tanulócsomagnak, amellyel a vállalat elsősorban a tanulási nehézségekkel és a sajátos nevelési igényekkel rendelkezőket szeretné segíteni.

Az Immersive Reader vagy magyarul Modern olvasó leginkább a diszlexiásoknak nyújt támogatást a szövegek felolvasásával, korlátozott funkcionalitással ezentúl már magyarul is. "A segítő technológiák az olvasás tanulását is segíthetik, és a lemaradás megelőzésére is kiválóak. Ez azt jelenti, hogy az olvasni még nem tudó, vagy rosszul olvasó diákok nem maradnak le egyéb területeken, mert a felolvasó programokkal megszerezhető az információ. (...) Amit a technológia befolyásol, azt a technológiával tudjuk befolyásolni." - tette hozzá kérdésünkre Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus

A Microsoft Taneszközök (Microsoft Learning Tools) tavaly januárban vált bővítményként elérhetővé a OneNote-hoz, a Modern olvasó mellett olyan megoldásokkal, mint a képernyőkivágás vagy a fotók alapján a szöveget kereshetővé tévő és az olvasóba behelyező Office Lensszel közös eszköz, vagy a diktálást segítő funkció. "Az új eszköztár többek között a tanulási nehézségekkel küzdő diákok segítségére szolgál, beleértve a diszlexiával küzdőket is. Arra fejlesztettük ki, hogy segítse a szövegértés, a szótagolás, az olvasás megtanulását és a diktálás utáni írás elsajátítását." - írja a cég korábbi közleménye.

Eddig azonban a Modern olvasó nem állt a hazai tanulók rendelkezésére egészen mostanáig, mikortól a magyar is felkerült a támogatott nyelvek listájára, bár továbbra sem az összes funkcióval. Az olvasóba behelyezett szövegek betűmérete, típusa, a betűk közötti távolság és az írás háttérszíne úgy állítható, ahogy a tanulónak a legkönnyebben olvasható a szöveg. Ezek különösebben nem nyelvspecifikus tulajdonságok, mostantól viszont már elérhető a szótagolás funkció is, amelynek bekapcsolása után a szótagok között pontok jelennek meg a szófelismerés megkönnyítésére. Legfontosabb azonban a hangos felolvasás, amely a lejátszás gomb megnyomása után hangosan kiejti a szavakat, segítségképp a diszlexiás tanulóknak.

Mindez a csomag telepítése után elérhető a különböző microsoftos online szolgáltatásokból, úgy mint a Word Online, OneNote Online, Outlook.com, Office 365 Outlook webes verzió, a OneNote Windows 10, illetve az Office Lens - ez utóbbiból a szótagolás hiányzik. Viszont a OneNote asztali verziójában még egyik funkció sem jelenik meg, a Word asztali változatában pedig csak a szótagolás használható, de a modern olvasóra váltás és így a hangos felolvasás sem működik. Az összes többi esetben a bővítmény letöltése után a menüsorban megjelenik a Taneszközök funkció, amely fülről át lehet navigálni a Modern olvasóra, miközben a rendszer behelyezi a korábban begépelt szöveget.

04:06
 

Modern olvasó a OneNote-ban

Még több videó

Nádori Gergely, a TanárBlog szerzőjének bemutatója

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagyobb nyelveken, például angolul, németül és franciául még ennél is többet tud a rendszer - egyelőre magyarul még nem működik a főnevek, igék és a melléknevek kiemelése, de mivel ezek a menüpontokban megjelennek, ezért várhatóan a jövőben kiegészül vele a hazai verzió. Továbbá magyarul még a diktálás sem használható, bár ez nagyobb nyelveken is csak az asztali OneNote-ban működik.

A Modern olvasó hasznosságát például a brit diszlexiások egyesülete is bizonyította egy 11 héten át tartó kísérletben, mikor olvasási nehézségekkel küzdő tanulóknak telepítették tabletre a programot - számol be róla a Special World. Az eredmény szerint a kutatásban résztvevő diákok a vizsgálati időszakban nagyobb fejlődést értek el szóolvasásban, betűzésben, az olvasás folytonosságában, pontosságában és a szövegértésben mint a hagyományos fejlesztés során.

Az iskolák számára ingyenes Microsoft Office 365 csomag OneNote-ot a hazai iskolák már eddig is használták hasonló célokra, például Nádori Gergely, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium természetismeret tanára rendszeresen használja az Osztályjegyzetfüzetet, és ehhez kapcsolódóan kifejlesztette a narratívába ágyazott személyre szabott tananyag módszerét, és megjegyzése szerint a OneNote hangos jegyzetelés funkciója is jól működik a diszgráfiás tanulók fejlesztéséhez - mostantól pedig a diszlexiások számára is van magyar nyelven működő eszköz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról