127 millió forintot ad vissza előfizetőinek az Invitel
Jelentős összeget, 127,3 millió forintot fizet vissza ügyfeleinek a nyáron az Invitel, amiért 2015-ben a meghatározott maximum kereteken belül emelt árat egyes szolgáltatásai esetén. A kompenzáció a hírközlési hatósággal kötött hatósági szerződés eredménye.
Több mint 127 millió forintot fizet vissza júliusban és augusztusban előfizetőinek az Invitel, miután a cég május 31-én aláírta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH) azt a hatósági szerződést, melyben önként vállalta, hogy kompenzálja egy 2015-ös áremeléssel érintett ügyfeleit. A hatóság ilyen esetekben rendszerint büntetést szokott kiszabni, ez esetben azonban fontos változás, hogy egyrészt nem bírságról van szó, másrészt a kompenzációt közvetlenül az előfizetők kapják, vagyis a tétel nem az államkasszába vándorol.
A hatóság korábbi vizsgálata szerint az Invitel 2015-ben "tiltott módon" emelt árat egyes vezetékestelefon-díjcsomagok esetében. Az Invitel ugyanis jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként 2015-ben nem alkalmazhatott volna indokolatlanul, az infláció fölött megemelt díjakat a vezetékes telefonra vonatkozó előfizetési díjakra, mégis, árait a KSH által mért, 0 százalékos fogyasztói árindexhez képest 1,38 százalékponttal növelte abban az évben.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Az így elért többletbevételt az Invitel és az NMHH megállapodása alapján a szolgáltató most visszafizeti az érintett előfizetőknek. A cég egyenlő arányban írja jóvá az összeget az érintett ügyfelek forgalmi díjaiból a júliusi és augusztusi számlákon. Erről külön értesítést is kapnak a szolgáltatótól, ami előfizetőnként összesen közel ezer forintos tételt jelent.
Az NMHH és az szolgáltató abban is megállapodott, hogy a vezetékes telefonra vonatkozó előfizetési díjait csak a szerződésben előre meghatározott arányban – legfeljebb az idei fogyasztói árindex 1,38 százalékponttal csökkentett mértékével – emelheti.
Az Invitelnek legutóbb nem kompenzációt, hanem büntetést kellett fizetnie jogszerűtlen áremelés miatt: Tavaly áprilisban a cég 40 millió forintos bírságot kapott, amiért - szintén 2015-ben - jogsértően módosította egyes előfizetői szerződéseit. Nem ez volt az első eset, amikor az Invitel az egyoldalú szerződésmódosítások során jogsértően járt el - 2015-ben hasonló okból kifolyólag 80 millió forintra büntették a szolgáltatót.