:

Szerző: Gálffy Csaba

2017. május 23. 15:00

Frissítette csúcstabletjét a Microsoft

Sorozatszám nélkül, egyszerűen Surface Próként mutatta be ötödik generációs csúcstabletjét a Microsoft. Az új modell frissített processzort, átdolgozott készülékházat, USB-C portot és újratervezett stylust kapott.

Panos Panay, a Surface-csapat vezetőjének elmondása szerint a tablet összesen mintegy 800 ponton változott a negyedik generációhoz viszonyítva. A készülékház megőrizte nagy vonalakban az elődök ipari formatervét, de azokhoz képest vékonyabb, könnyebb és a hátsó élek illetve a sarkok gömbölyűbbek lettek.

Jelentős változás a korábbi Prókhoz képest, hogy az m3-as és i5-ös processzorok teljesen passzív hűtéssel rendelkeznek, ezekbe a gépekbe egyszerűen nem került ventilátor. Az i7-es modellek továbbra is aktív hűtésűek, igaz, ezért cserébe grafikában erősítenek, Iris Plus 640-es egységgel, ami már egyszerűbb játékok vagy profi alkalmazások meghajtására is elegendő lesz. A frissített processzorokkal, az alacsonyabb fogyasztású (de immár alaplapra forrasztott SSD-kkel) az akkus üzemidőn is sikerült javítani, a Microsoft 13,5 óráról beszél.

A hardvert tekintve jön a 2017-es standard, vagyis a Kaby Lake generációs Intel Core processzorok és maximum 16 gigabájt RAM. Ezt immár opcionálisan integrált LTE-Advanced modem is kiegészítheti, ráadásul támogatja az eSIM megoldást is. Sajnos ez a verzió csak "ősszel" érkezik majd - ami egyébként jól illusztrálja, hogy milyen komoly fejlesztési problémákkal küzd a Microsoft és a Surface-csapat, mennyire szerény erőforrásokkal dolgozik: spekulációnk szerint a LTE-s verzió tesztelésére és validációjára csak a standard kiadás után kerülhetett sor.

Panos Panay és legfiatalabb alkotása

C vagy nem C?

A nagy kérdés az új Surface Pro kapcsán az USB-C csatlakozó volt: tudja-e, akarja-e modernizálni csúcstabletjét ezzel a Microsoft? A válasz erősen felemás: USB-C van, de csak kiegészítő adapter formájában. A tablet maga csak az elterjedt USB-A csatlakozót kapta meg, de az adapterrel USB-C-s perifériák is használhatóak lesznek. Panay a The Verge-nek magyarázta el a helyzetet: a tervezőcsapat választás előtt állt, vagy USB-A-t vagy USB-C-t tesz a házra, ilyen körülmények között pedig a hagyományos, de jóval elterjedtebb csatlakozó került ki győztesen.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az érvelés némileg csúsztat, mert az új gépen is ott a mini DisplayPort csatlakozó, amely viszont kiváltható lenne USB-C-vel, így mind a régi, mind az új port felkerült volna - Panay szerint így viszont egy újabb fontos portról kellett volna lemondani. A döntés mindenképp csalódás azoknak, akik modernizált portokra vártak például USB-A és két USB-C/Thunderbolt 3 kombinációban, ezek helyett maradt az USB-A, a mini DisplayPort és a nemszabványos Surface dokkoló-töltő port, amelyet egyébként pont a Thunderbolt válthatott volna ki teljesen.

Billentyűzet, stylus

A Surface logika központi eleme a felcsatolható billentyűzet, az új Surface Pro ebben is újat hoz, egy újratervezett, alcantara-borítású kiegészítő formájában. A neve maradt Type Cover, burgundi vörös mellett platina és kobalt kék színben lesz elérhető. A tablet második legfontosabb kiegészítője az érintőtoll, a külön megvásárolható Surface Pen. Ez most szintén ráncfelvarrást kapott, az új modell 4096 fokozatban érzékeli a nyomás erősségét és külön szenzorral figyeli a dőlésszöget is, ami például rajzolásnál, digitális ceruzák és ecsetek esetében érdekes.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Microsoft bedobta a késleltetés idejét is, a továbbfejlesztett stylus 21 ezredmásodperces értékkel rendelkezik - a cég szerint ez a "leggyorsabb digitális toll a világon". A fejlesztésekkel a Microsoft egyértelműen célba vette a profikat, a specifikációk alapján már a csúcs Wacom megoldások is lassan lőtávolba kerülnek majd. A toll egyébként továbbra sem jár egyik Surface Próhoz sem, azokat külön kell megvásárolni - ezt a felhasználók mintegy 30 százaléka teszi meg a Microsoft szerint.

A tablet forgalmazása június 15-től indul, 800 dolláros nettó áron a világ 26 országában - a legolcsóbb 8 gigabájt RAM-mal szerelt verzió már 1300 dollár (ennyi ma a minimum, ami Windows alá szükséges). Magyarországon továbbra sem lesz elérhető, de vigasztaljon minket a tudat, hogy az osztrákok, az írek, a lengyelek vagy épp Luxemburg polgárai is hivatalos forgalmazásban szerezhetik be a tableteket.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.