Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Bezárja (majd) a Wunderlistet és elindítja a To-Do appot a Microsoft

Habók Lilla, 2017. április 21. 09:26

Nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, mint ami a Sunrise naptárappal történt, ezért inkább nem szabott határidőt, hogy meddig él a Wunderlist, és mikor indul el a To-Do stabil verziója, de ez előnézet mostantól kipróbálható.

Két éve felvásárolta és most a megszüntetését tervezi a Microsoft a Wunderlistnek - írja a közleményében. A helyzet hasonló ahhoz, mint ami például a Sunrise naptáralkalmazással történt, amelynek funkciói lassan beépültek az Outlookba, ebben az esetben a teendőlista a kevésbé fantáziadús To-Do néven fogja folytatni a további működését. A rendszernek egyelőre egy előzetes verziója elérhető, és az ígéret szerint a Wunderlist csak akkor szűnik meg, ha már az új alkalmazás stabilan működik, és minden funkció beépült az új változatba.

Az app egyformán elérhető androidos és iOS készülékekről, Windows 10-ről (UWP-s alkalmazás formájában), illetve webes alkalmazásból is, amelyek akár felváltva is használhatóak. Ezen belül a tennivalók külön-külön eloszthatóak életterületek vagy bármely más szempont szerint, tehát például munkahelyi, otthoni feladatokra vagy bevásárlólistára - ezeket ránézésre, színek szerint is meg lehet különböztetni. Minden elem mellé pedig határidők és emlékeztetők is beállíthatóak.

Egy "intelligens algoritmus" segíti a felhasználó teendőlistájának összeállítását az új szolgáltatásban a cég ígérete szerint. Minden nap egy üres oldallal indul, amelyre felvehetőek az előző napról megmaradt és az elkövetkezendőnek jelölt teendők is. Az algoritmus pedig ezen felül újakat tud ajánlani és javaslatot tesz, hogy melyek a legfontosabbak - várhatóan ezek a funkciók bővülni fognak, amint szorosabb integráció jön létre más szolgáltatásokkal.

A To-Do az Office 365-re épül, de egyelőre még nem használja ki annak minden lehetőségét - egyébként valószínűleg ez lehetett az oka, hogy nem az eredeti Wunderlist appot fejleszti tovább a csapat, hogy így szorosabb integráció tud megvalósulni a Microsoft termékeivel. Ennek megfelelően a To-Do szinkronizál az Outlook Tasks listájával. Kiemelt hangsúlyt kap a biztonság is az új fejlesztésben az irodai igények miatt, az adatok titkosítva tárolja és mozgatja az alkalmazások között.

Eredetileg a közleményben szerepelt egy olyan rész, amely az Office 365 hozzáférési típusait részletezte, de idő közben eltűnt, és a Microsoft szóvivője megerősítette a ZDNet számára, hogy a To-Do előzetes verzióját bárki használhatja Microsoft fiókkal, nincs szüksége hozzá külön Office 365 előfizetésre. Jelenleg a közlemény csak azt tartalmazza, hogy a cégek IT szakértői az Office 365 admin központjából élesíthetik a dolgozók számára az új szolgáltatást. Mivel a cég erős integrációt tervez az alkalmazások funkciói között, ezért elképzelhető, hogy a jövőben változik majd a hozzáférés módja, és mégis szükség lesz valamelyik csomagra.

Egyelőre még működik a Wunderlist, és a Microsoft mostantól kezdve lehetővé tette az adatok importálásának a lehetőségét a To-Do felé. Ez már az előjele annak, hogy hamarosan a régi teendőlistára is a bezárás vár, akárcsak korábban a Sunrise naptárappra. Azt a fiaskót viszont igyekszik elkerülni a cég, hogy a két rendszer között "űrt" hagy, ezért a Wunderlist megmarad, amíg nem sikerült mindent átültetni az új alkalmazásba, beleértve a lista megosztási funkciót, a Mac appot, illetve az iPad és Android tablet megjelenést, és az integrációt a Microsoft szolgáltatásaival. Mindehhez azonban egyelőre nem tűzött ki a cég pontos vagy akár megközelítőleges határidőt sem.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.