Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
8 x 3 óra mélyvíz a HWSW mobile! második napján: Kotlin, Android, React Native, UX és analitika, Azure IoT Edge + fintech élesben

Csúcshardverrel támad a Xiaomi új okostelefonja

Asztalos Olivér, 2017. április 20. 11:08

Az Mi 6-ba mindent beleadott a kínai gyártó, de a formaterv tavalyinak tűnhet.

hirdetés

Bejelentette legújabb csúcskészülékét a Xiaomi. Az Mi 6-tal egyértelműen a felsőkategóriát célozza a kínai cég, abba ugyanis a jelenleg elérhető legerősebb hardver került, a Qualcomm aktuális legújabb processzora mellé 6 gigabájt memóriát, illetve méretes akkumulátort párosított a gyártó. Egyedül a készülék formaterve tűnhet kissé idejétmúltnak, az ugyanis nem követi az LG és Samsung által idén alkalmazott irányt, azaz maradt a klasszikusnak nevezhető, vastag alsó és felső kávát, illetve előlapi ujjlenyomat-olvasót alkalmazó dizájn.

Ahogy utaltunk rá, a készülékbe a Qualcomm Snapdragon 835-ös alkalmazásprocesszor került, ugyanaz a rendszerchip, amely a Samsung Galaxy S8-ban is dohog. Csúcsprocesszor mellé nagy kapacitású memória dukál, így a Xiaomi 6 gigabájt RAM-ot társított a központi egység mellé, ráadásul ezt LPDDR4X szabványú lapkákból rakta ki a gyártó, ami alacsonyabb fogyasztást ígér a sztenderdnek számító LPDDR4-hez képest. A háttértáron sem spórolt a Xiaomi, a készülékbe UFS felületű SSD került, amelynek 64 vagy 128 gigabájt lehet a kapacitása.

Az 5,15 hüvelykes képátlójú kijelzővel nem esett túlzásokba a kínai gyártó, az IPS LCD panel ugyanis optimális, Full HD (1920x1080) felbontású, ami valószínűleg a Snapgradonban található Adreno 540 GPU mellett az akkumulátor kapacitására is kíméletesebb hatással van, mint például egy WQHD felbontású panel lenne. A kijelző egyébként viszonylag magas, 600 nites maximális fényerőre képes, amelyet 4096 fényerőszinten lehet szabályozni.

Kamera terén megújult a készülék, ugyanis már az Mi 6 is két optikával támad, a nagylátószögű, HDR képes, stabilizátorral is ellátott 27 milliméteres (f/1.8) komponens mellé egy normál, 52 milliméteres (f/2.6) optika került. Mindkét lencse mögé ugyanaz a 12 megapixeles szenzor került, az Mi 5s Plusszal ellentétben pedig a rendszer zoomoláshoz használja a második kamerát, épp úgy, ahogy az iPhone 7 Plus esetében. A hátlapival párhuzamosan az előlapi kamera is fejlődött, az elődben helyet kapott 4 magpixeles szenzort egy 8 megapixelesre cserélte a Xiaomi.

Mindezt egy meglehetősen nagy kapacitású, 3350 mAh-s akkumulátor hajtja meg, ami a készülék méretéhez képest kifejezetten izmosnak számít, összehasonlítás gyanánt a Huawei P10-ben 3200, a Galaxy S7 és S8 készülékekben pedig 3000 mAh-s akkumulátor található. A telep kapacitása ugyanakkor nem biztos, hogy minden potenciális vásárlónál kompenzálja az audio jack hiányát, ugyanis már az Mi 6-ra sem került fel az analóg aljzat, így mindössze egyetlen, USB Type-C szabványú csatlakozó található a készüléken, amelyet amúgy minőségi anyagokból állított össze a Xiaomi.

A korábbi alumínium keretet rozsdamentes acélra cserléte a gyártó, amit üveggel egészít ki a készülék elő- és hátlapján. Aki ennél egyedibbre vágyik, az némi felárért (és extra tömegért) cserébe kerámiával is kérheti az Mi 6-ot, ami feketében, fehér-ezüst, illetve kék-arany színkombinációkban kerül piacra. Ezek mellett két speciális kiadással is készült a Xiaomi, a teljesen ezüst modell mellett egy fekete-arany kombinációt is kínál a cég, utóbbi rendelkezik a már említett kerámia hátlappal.

Emiatt meglehetősen nehéz is, 182 grammot nyom ez a modell, de a "vastag" akkumulátornak és az acélnak hála az üveggel szerelt modellek sem túl könnyűek, a többi modell ugyanis 168 gramm tömegű. Utóbbiakból a 64 gigabájtos darabokat 2500 (kb. nettó 106 000 forint), a 128-asokat 2900-ért (kb. nettó 123 000 forint), a kerámiával felvértezett modellért pedig 3000 kínai jüant (kb. nettó 127 000 forint) kér a Xiaomi. Az Mi 6-os készülékek első körben csak a kínai piacon bukkannak fel, de a gyártó az év későbbi részében a hazai piacon kívül is értékesíteni szeretné új csúcskészülékét.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Kotlin alapok Androidhoz, Android refaktorálás, React Native gyorsítósáv, UX és analitika, Azure IoT Edge, fintech élesben: alkalmazásfejlesztés banki aggregátor API-ra, itthon először!