Szerző: Habók Lilla

2017. április 11. 16:54

Meghiúsult a LeEco felvásárlási terve a Vizio kapcsán

Nem engedi a kínai szabályozó hatóság az amerikai tévégyártó Vizio felvásárlását az elektronikai eszközök széles választékát gyártó LeEcónak. A cégért tavaly 2 milliárd dollárt ajánlott cég, de a korábbi híresztelések szerint anyagi gondok is adódtak, és az üzletnek a Vizio illegális nézettségmérésének kiderülése sem tett jót.

Mégsem vásárolja fel az elektronikai eszközök és autók gyártásával foglalkozó kínai LeEco az amerikai televíziógyártó Viziót. Az akvizíciót tavaly júliusban jelentette be az ázsiai vállalat, amely 2 milliárd dolláros vételárról szólt. A folyamatnak tavaly év végén kellett volna befejeződnie, de közben széles körben kiderült a Vizio tiltott nézőfigyelési tevékenysége, amely miatt az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnak (FTC) és a New Jersey-i fogyasztóvédelmi hivatalnak 2,2 millió dollárt kell fizetnie, mint ahogy arról mi is beszámoltunk.

A követőrendszer 2014 óta működött a Vizio készülékein, a megfigyelő szoftver automatikusan bekapcsolt, másodpercről másodpercre rögzítette a tévé képernyőjén megjelenő információkat, majd összekapcsolta azt a nyilvánosan elérhető televíziós-, filmes- és reklámtartalmak adatbázisával, és továbbította a gyártó szervereire. A vállalat eleinte nézettségmérési okokból gyűjtötte a tévénézési szokásokat, később pedig a reklámok hatását is mérni kezdte az IP címekkel összekapcsolva, így a cégek követhették például azt, hogy egy reklám után a néző meglátogatta-e a weboldalukat. A problémát azonban legfőképp az jelenti, hogy a nézők csak egy rövid üzenetet kaptak az "adatvédelmi szabályzat változásáról", az új vásárlók viszont semmilyen tájékoztatást nem kaptak erről - az FTC, a fogyasztóvédelem és a közvélemény szerint is mindez elítélendő tevékenység volt, a kínai szabályozók pedig ezek szerint nem akarták vállalni a cég bekebelezésével járó kockázatot.

A felvásárlást követően a Vizio önálló egységként működött volna a LeEco vállalaton belül, amely ezzel tudta volna erősíteni jelenlétét az amerikai televíziós piacon - a felénk kvázi ismeretlen Vizio ugyanis az Egyesült Államokban a legnagyobb tévégyártók között szerepel, 2015-ben például a második helyen végzett. A szerződés szerint az okostévés cég által fejlesztett Inscape technológiai licence tíz évig megmaradt volna, ahogy minden korábban kötött disztribúciós megállapodás is. Összességében pedig a felvásárlással a LeEco vált volna "a legnagyobb internetes TV hozzáférési ponttá" a világon, ahogy a The Verge korábbi cikke fogalmazott.

A LeEco széles termékkínálata

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A LeEco nagyon sok különféle elektronikai eszköz gyártásával foglalkozik, köztük például okostelefonokkal, androidos okosbiciklikkel és elektromos autókkal, úgyhogy a televízió csak egy szeletet jelent az ágazatok közül. A vállalatnak azonban több pénzügyi problémája is akadt az utóbbi hónapokban, például késlekedett az amerikai alkalmazottak kifizetésével és több beszállító számláinak rendezésével. Ezek miatt már korábban felmerült, hogy csúszik vagy meghiúsulhat a nagyméretű felvásárlás - legutóbb a Pekingből tudósító Caixin hívta fel a figyelmet az anyagi gondokra, de akkor a LeEco szóvivője úgy nyilatkozott, hogy "az üzlet még mindig a szabályozói elfogadásra vár".

Megszületett a döntés az új fejlemények szerint, "az egyesülési megállapodás nem fog folytatódni a szabályozói ellenszél miatt" - közölte a LeEco szóvivője. Az iparági híresztelések alapján a kínai szabályozók nem voltak hajlandóak jóváhagyni a felvásárlást, írja például a Bloomberg a szigorú kínai döntéshozásról. Bizonyos szakértők szerint ez nem lesz akkora gond a kínai gyártó számára, mivel az üzletet többen túlárazottnak tartották.

Ehelyett partneri viszonyban dolgozik tovább a két cég a LeEco újonnan kiadott közleménye szerint. A cég által fejlesztett Le app beépül néhány Vizio termékbe, az amerikai gyártó okostelevíziói pedig eljutnak Kínába az együttműködésen keresztül. Így nem sikerült a LeEco terve, hogy a felvásárláson át nagyobb befolyással jelenjen meg az Egyesült Államokban, de a szoftverintegrációval mégis elért valamilyen szintű terjeszkedést. A Vizio sorsáról egyelőre nem lehet többet tudni, amely az akvizíció bejelentése előtt a tőzsdére lépéssel foglalkozott, és közzé is tette az ehhez szükséges részletes pénzügyi beszámolót (S-1 dokumentumot) - most viszont az FTC bírsága és az elterjedt negatív megítélése miatt nem valószínű, hogy a tőzsde vagy egy újabb felvásárlás hamarosan kilátásban lenne.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról