Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Kilőtt a Micron nyeresége

Asztalos Olivér, 2017. március 30. 11:45
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Micron fénykorát idézik az előző negyedéves pénzügyi eredmények. Az amerikai vállalat szerint ez még csak a kezdet, a következő negyedévben a jelenleginél akár 20 százalékkal is nagyobb lehet a profit.

Régen látott szintre emelkedett a Micron nyeresége az előző negyedévben. Az amerikai memóriagyártó 894 millió dolláros profitot könyvelhetett el, ami tetemes különbség az egy évvel korábbihoz képest, ugyanis tavaly ilyenkor még 97 millió dolláros veszteséget közölt a vállalat. Ezzel párhuzamosan természetesen a bevétel is jelentősen megugrott, a tavalyi eredményt bő 58 százalékkal felülmúlva 4,65 milliárd dollár folyt be a kasszába, ami megfelel az előző negyedévben prognosztizált 4,35-4,7 milliárdos célnak.

A kiváló eredmények mögött elsősorban a piaci igények változása áll, jelenleg mind a DRAM, mind pedig a NAND chipekre kimagasló a kereslet, a tavaly ősszel kirajzolódott trendnek pedig egyelőre nem látszik a vége. Mivel a gyártók nem növelték (jelentősen) a termelést, ezért a megugrott kereslet áremelkedést generált, a DRAM chipek ára átlagosan nagyjából 20, a NAND-oké pedig körülbelül 10 százalékkal ugrott meg, ami a Micron és konkurensei számára is remek hír. Az elemzők szerint még egy darabig egyensúlyban marad a kereslet-kínálat, ami akár további emelkedésekhez is vezethet. A Micron arra számít, hogy emiatt még egy darabig egyik gyártó sem növeli gyártókapacitását.

A memóriagyártó bevételének nagyobb része továbbra is különféle DRAM chipekből származik, a szóban forgó negyedévben az eredmény 64 százalékát köszönhette ilyen termékeknek a Micron. Ebből a PC-khez készített termékek 25 százalékot tettek ki, és ugyanekkora szeletet jelentettek szerverekbe szánt memóriák. Az okostelefonokhoz és tabletekhez tervezett termékek 25-30 százalék közötti járultak hozzá a DRAM-os bevételhez, a speciális, grafikus kártyákhoz, gyorsítókhoz, hálózati eszközökhöz, illetve egyéb más beágyazott rendszerekhez tervezett chipek pedig 20-25 százalék közötti részt tettek ki.

Az egyelőre gyakorlatilag a NAND-okat takaró, nem volatilis memóriákból befolyt összeg a teljes bevétel 30 százalékát tette ki. Ebből a különféle adathordozók (memóriakártyák, pendrive-ok) jelentették a torta nagyjából 40 százalékát, miközben a mobilos megoldások 20, az SSD-k körülbelül 25, a különféle ipari és beágyazott termékek pedig a bevétel nagyjából 15 százalékát tették ki.

A kereslet és az árak növekedése mellett a Micron folyamatosan igyekszik csökkenteni az egyes chipek előállításai költségeit is, ami ugyancsak komoly szerepet játszik a növekvő nyereségben. A folyamat egyik következő lépcsőjeként a DRAM gyártástechnológia csíkszélességét csökkenti a cég, a tavaly debütált 20 nanométeres lapkák után szeptember környékén megérkezhetnek az 1X jelölésű, 16 nanométeres variánsok is, amitől egységnyi kapacitásra levetítve 20 százalékos költségcsökkenést vár a gyártó. Ezen a csíkszélességen GDDR5 és (LP)DDR4 chipek egyaránt készülnek majd, az év legvégén pedig elkezdődhet az 1Y (14 nanométer?) jelölésű technológia bevezetése, amely körülbelül egy évvel a 16 nanométer után érheti el a tömegtermelés fázisát.

Hasonló folyamat megy végbe a NAND-ok térfelén, itt elsősorban a rétegek számának emelésével lehet nagyot ugrani bitsűrűségben. A Micron 32 rétegű lapkái tavaly bukkantak fel a piacon, amelyek folyamatosan veszik át a planáris megoldások helyét, a folyamat a vállalat szerint remekül halad, bár konkrét számokról nem szólt a fáma. Itt ugyancsak szeptember végére várható komolyabb előrelépés, ekkor érkezhetnek meg a 80 százalékos bitsűrűség-növekedést ígérő második generációs, 64 rétegű variáns, amitől egységnyi kapacitásra levetítve körülbelül 30 százalékos költségcsökkenést vár a Micron.

Végül, de nem utolsó sorban a Micron megerősítette, hogy az év második felében elrajtolnak az első, 3D XPoint alapú fejlesztések. A QuantX márkanevű termékekről túl sok konkrétumot egyelőre nem árult el a cég, de szóba került egy 1,4 TB-os kapacitású SSD, illetve a vállalati környezethez tervezett nem volatilis DIMM is. Ez elvben bármilyen gyártó platformjával működhet majd, az Optane-ekkel szemben itt nem lenne az Intel egyes platformjaihoz kötve a támogatás.

A vállalat a következő negyedévben is drámai növekedést vár, az előrezelzés szerinti 5,2-5,6 milliárd dolláros bevételt 79-93 százalékkal (!) lenne jobb a tavalyi év hasonló időszakában elértnél, ami mellé 1,8-2 milliárdos üzemi eredményt remél a Micron.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.