Szerző: Habók Lilla

2017. március 16. 12:01

Szülői felügyeletet kap a gyerekek mobilhasználata

Újabb eszközt ad a Google a szülők kezébe, amellyel a 13 év alatti gyerekek alkalmazáshasználatát távolról felügyelhetik a képernyő előtt töltött időtől a konkrét appok engedélyezéséig vagy elutasításáig.

Új szolgáltatást kínál szülők számára a Google, amellyel a 13 év alatti gyerekeik okostelefonos és tabletes alkalmazáshasználati szokásait fogják tudni felügyelni a rendszer tesztidőszakát követően. A Family Linkkel egyszerre lehet távolról figyelemmel követni a képernyő előtt töltött időt, a letöltött alkalmazásokat, és hogy meddig aktív a kijelző, vagyis mikor kezdődik az alvásidő - tájékoztat róla a Google blogján Pavni Diwanji fejlesztési igazgató. A korhatár azért lényeges, mert a 13 év felettiek hozhatnak létre maguknak Google fiókot, az ennél fiatalabbak pedig szüleikkel közösen, hamarosan pedig csak ezen a szolgáltatáson keresztül. Idősebb korúaknál is használható a távfelügyelet, ha a gyerek ebbe beleegyezik, viszont az egyelőre nem megoldott, hogy már létező fiók fölött a szülők később vegyék át az irányítást.

A felügyeleti rendszer használatához először a szülőknek kell letölteni az alkalmazást legalább Android 4.4-es rendszert futtató okostelefonokra - egyelőre iOS készülékeken nem elérhető. Erről hozható létre a 13 alattiak Google profilja, illetve a hozzá tartozó beállítások, majd pedig a gyerek is beléphet a fiókjába, ha a telefonja legalább Android 7.0 rendszert vagy bizonyos típusú (Alcatel, LG, Samsung) telefonokon 6.1 rendszert futtat.

Beállítható egyrészt a napi képernyő előtt tölthető limit, másrészt az "alvásidő", amikor a gyerek nem használhatja az alkalmazásait. Továbbá a szülő azt is ellenőrizheti az appon keresztül, hogy gyermeke melyik alkalmazással hány percet töltött az elmúlt egy hétben vagy egy hónapban, így kiszűrheti például a túlzott játékhasználatot. Arra viszont figyelmezteti a Google a felhasználókat, hogy a háttérben futó alkalmazásokat kevésbé tudja kezelni, mint például a zenelejátszók vagy a chatprogramok.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Nem állít be a Google olyan alkalmazásokat, amelyet a gyerekek nem tölthetnek le; maguk az alkalmazások viszont rendelkezhetnek alapértelmezett szűrőbeállításokkal a fiatalok védelme érdekében. Ebben hasonlít a Family Link az Apple felügyeleti megoldásához, amely szintén nem javasol magától appokat, hanem a felhasználóra hagyja a döntést. Részben abból a célból hozta létre a cég a Family Linket, mivel családonként eltérő, hogy mit engedélyeznek a szülők a gyerekeiknek. Úgyhogy a szolgáltatással mindenki maga döntheti el, hogy a gyerek letöltési kérelmét elfogadja vagy elutasítja adott esetben. A TechCrunch ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülők csak az alkalmazás értékelése alapján tudnak dönteni arról, hogy melyek lehetnek hasznosak, de az alkalmazásboltokban található csillagozás sokszor félrevezető, ezért a szülőknek érdemes több időt fordítaniuk a döntésre.

Valamelyest hasonlít a rendszer az iskolai felhasználást célzó Microsoft Intune for Education szoftverre, ahol a rendszergazdák és a tanárok konfigurálhatják előre az eszközöket, majd pedig távolról felügyelhetik a használatukat. A Family Link ehhez hasonló szolgáltatást az otthoni, illetve szabadidős elfoglaltsághoz nyújt a mobilokon és tableteken. Bár az alkalmazás még kezdetlegesnek tűnik, de a tesztidőszakot követően valószínűleg még fejlődni fog, és az mindenképpen hasznos, hogy a szülők a kisebb gyerekek mobilos eszközhasználatát jobban támogatni tudják (más Google Tanterem alkalmazásban a házi feladatot is ellenőrizhetik), amennyiben ők rendelkeznek a fejlesztéshez szükséges alapismeretekkel.

Egyelőre a Family Link csak androidos készülékekről használható a korai hozzáférési program keretében amerikai szülők számára.

a címlapról