Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Visszatértek Magyarországra a Moto telefonok

Hlács Ferenc, 2017. március 08. 19:30
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Végre itthon is megvásárolhatók a Lenovo Moto Z és Moto Z Play okostelefonjai. A készülékek a hozzájuk tartozó hátlapi modulokkal együtt, többszöri csúszás után először a Telekom kínálatában, majd a kiskereskedőknél is elérhetővé válnak.

Visszatérnek Magyarországra a mára csak Moto néven futó Motorola okostelefonok: a Lenovo Twitteren jelentette be, hogy a márka aktuális csúcsmodelljei, azaz a Moto Z és Moto Z Play már itthon is kaphatók, a hozzájuk tartozó Moto Mod kiegészítőmodulokkal együtt. A bejelentéssel a Lenovo régi adósságot törleszt: a fenti készülékeket a gyártó tavaly nyáron leplezte le, hazai rajtjukat pedig először 2016 október végére ígérte - ezt aztán sorozatos csúszások követték, a megjelenés végül egész mostanáig tolódott.

A vállalat a késlekedéssel nem csak visszatérést izgatottan váró Moto-kedvelők, de maga alatt is vágta a fát, mostanra ugyanis jó eséllyel közelebb vagyunk a készülékek következő generációjának megjelenéséhez, mint a magyar piacon most debütáló modellekéhez. A tavalyi csúcsvas persze gyengének továbbra sem mondható, továbbá az is komoly pozitívum, hogy a hazai boltokba ugyancsak frissen bekerült Moto Modok, azaz a telefonhoz járó kiegészítőmodulok a vállalat szerint a készülékek következő három generációjával kompatibilisek lesznek, ami nagyon komoly elköteleződést jelent a cég részéről a koncepció mellett.  A kínai gyártó egyébként már többször egyértelművé tette, nagy összegben fogad az extra funkciókat hozó modulokra, azok fejlesztését a cég versenyekkel igyekszik felpörgetni.

A magyar piacon első körben négy, a telefonok hátlapjára csatlakoztatható Moto Mod lesz elérhető. Az első az Incipio Offgrid Power Pack, amely nevéből sejthetően a készülékek akkus üzemidejét hivatott megtoldani - a kiegészítő kapacitása 2200 mAh. A JBL nevével fémjelzett Soundboost modul izmosabb hangszórókkal szereli fel a készülékeket, míg az Insta-Share Mod egy apró projektort költöztet a telefon hátlapjára, ez akár közel 180 centiméteres átlójú képet is vetíthet - hosszabb filmekbe viszont töltő nélkül nem érdemes belefogni, a projektorral a készülék egy órás üzemidőt produkál. Végül de nem utolsó sorban a Hasselblad kamerás modulja is elérhetővé válik a hazai piacon. Ez egy 12 megapixeles szenzorral egészíti ki a készüléket, amelyhez optikai képstabilizáció és 10x optikai zoom is párosul, egy Xenon vakuval egyetemben. A modulok a Moto Z Play-jel és a Moto Z-vel egyaránt használhatók.

Elsőként a Moto Z válik elérhetővé a hazai vásárlók számára, méghozzá a Telekom kínálatában, ahol az eszköz két hétig exkluzívan lesz kapható - ajándék JBL hangszórós modullal. A Moto Z Play egy hét múlva rajtol a kiskereskedőknél, amelyeknél egy héttel később a Moto Z is elérhető lesz. Előbbi ára várhatóan bruttó 129900 forint lesz, utóbbi pedig 199900 forintos áron kerül a boltokba, ahol szintén jár mellé a JBL modul.

A kiegészítők természetesen külön is kaphatók lesznek, az akkus modul bruttó ára 19900 forint lesz, a hangszórós blokkért 29900 forintot kérnek, a kamera esetében 89900, a projektoros modulnál pedig 99900 forint kerül az árcédulára. Nem mondhatni tehát, hogy filléres kiegészítőkről van szó, ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy azok a következő három évben, rendszeres készülékcsere mellett is használhatók lesznek - legalábbis ha a vásárló elkötelezi magát a Moto márka mellett. A következő két hétben a tévénézők jó eséllyel gyakran találkoznak majd a Telekom színeiben futó Moto reklámokkal, emellett a következő egy-két hónapban aktív online hirdetési kampányok is jelzik majd a hazai rajtot.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.