Szerző: Koi Tamás

2017. február 7. 12:52

A Telekom lett a kormányzat szolgáltatója

A Magyar Telekom győzelmével zárult az a tavaly nyáron indított közbeszerzési eljárás, mely meghatározza, hogy a következő 39 hónapban a kormányzati szektor intézményei mely szolgáltató erre a célra létrehozott mobilos díjcsomagjaira szerződhetnek. A Telekom annak ellenére nyert, hogy a Vodafone tette a legkedvezőbb ajánlatot.

Áll a bál a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) tavaly júniusban indult, és tegnap, a keretmegállapodás aláírásával végződő, "Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés - 2016" címen meghirdetett központosított közbeszerzési eljárása kapcsán. A mintegy 200 ezer potenciális SIM-et érintő, a következő 39 hónapos szerződési időszakra vonatkozó eljárás nyertese a Magyar Telekom illetve a T-Systems lett. Annak ellenére, hogy a Vodafone Magyarország kedvezőbb ajánlatot adott a piacvezető távközlési szolgáltatónál, ám azt érvénytelennek minősítették és kizárták a céget az eljárásból. A korábbi flottaüzemeltetési lehetőséget 2014-ben szintén közbeszerzés keretében elnyerő Vodafone perel, mivel szerinte a Közbeszerzési Döntőbizottság kizárásra vonatkozó indoklása legalábbis vitatható.

Ötmilliárdos csiki-csuki

A jogértelmezési vita a pályázat első, 5 milliárd forintos keretösszegű részére vonatkozik, mely az ún. "kormányzati hangalapú csomagokat" érinti. Vagyis ebben a részben tettek ajánlatot a szolgáltatók arra, hogy a speciálisan a kormányzati igények szerint kialakított tarifák milyen konstrukciókkal vehetők igénybe. A döntőbizottság a pályázatok értékelése során egy öt, különbözően súlyozott szempontlista alapján pontozta a pályázatokat, úgy mint súlyozott szolgáltatási díjak, súlyozott kiemelt ügyfélszolgálati óraszám, valamint ÁSZF díjkedvezmény EU-s és nem EU-s roamingra, illetve általános ÁSZF díjkedvezmény (százalékosan megadott értékben).

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az értékelés során meghatározó (70%-os súlyszámmal rendelkező) "súlyozott szolgáltatási díjak" elemre a nyertes Magyar Telekom 3603,7 forintos, a Telenor Magyarország 10104,5 forintos, míg a Vodafone Magyarország 2317 forintos ajánlatot tett, utóbbit ugyanakkor tavaly decemberben kizárta az ajánlatkérő az eljárásból. A hivatalos indoklásban a KEF a 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 73.§ (2) bekezdésére hivatkozott, miszerint a Vodafone által benyújtott indoklásban szereplő információk nem indokolták megfelelően, hogy a szerződés az adott áron vagy költséggel teljesíthető - vagyis túlontúl olcsó volt a Vodafone.

Túl olcsó volt

A KEF szerint a Vodafone által benyújtott ajánlatban szereplő két tarifacsomag (Flotta és Korlátlan) esetén a "Totál bevétel" és a "Totál kiadás" összege negatív, így bizonyosan veszteséget jelent a szolgáltatás nyújtása az operátornak. A közbeszerzési törvény szerint kizárási alap lehet, ha aránytalanul alacsony összeget tartalmaz az értékelési szempontként figyelembe vett ár vagy költség, vagy azoknak valamely önállóan értékelésre kerülő eleme - állt a döntőbizottság indoklásában.

Ami az adatot illeti

A központosított közbeszerzési eljárás érdekes eleme annak második része, mely az egyébként 5 GB-nyi keretet tartalmazó adatcsomagokra vonatkozik. Itt szintén ajánlatot tett mindhárom szolgáltató, a bírálati szempontoknál pedig 90%-os súlyozottsággal számított a megajánlott ár, 10%-ban pedig a kiemelt ügyfélszolgálat rendelkezésre állás. A közbeszerzés ezen részében mindhárom ajánlattevőt nyertesnek nyilvánították, a három cég egységesen, 6500 forintos havidíjat ajánlott meg a szolgáltatásra (ez volt egyébként a kiírásban meghatározott induló ár).

Csakhogy a Vodafone december 14-én kelt álláspontja szerint sem a Flotta csomag, sem a Korlátlan csomag ára, vagy annak bármely beárazott eleme nem volt bírálati szempont az eljárás során, így azokat nem is értékelhette volna önállóan az ajánlattevő. A szolgáltató úgy véli, hogy a Kbt. és a kialakult joggyakorlat szerint kizárólag az egyes résszempontok, valamint értékelésre kerülő elemek esetén követelmény, hogy azok nyereséget termeljenek, vagyis nem finanszírozható egy résszempontból származó veszteség (pl. SMS díj - amennyiben résszempont) egy másik résszempontból származó nyereségből (pl. percdíj - amennyiben résszempont).

Eredendően veszteséges tételek

Azt ugyanakkor - hívja fel a figyelmet a Vodafone - már az ajánlati felhívás is predesztinálta, hogy az értékelésre nem kerülő részelemek között lesz olyan, amúgy kötelezően előírt tétel, mely csak veszteséggel teljesíthető. Így például az ajánlattételi felhívásban szereplő Flotta csomag 300 forintra maximált havidíjának kötelezően tartalmaznia kell 50 db belföldi SMS-t. Ezeknek az SMS-eknek hálózaton kívüli irányban 14 forint az önköltsége (SMS végződtetési díj), vagyis ha az előfizető az 50-ből 22 SMS-t más szolgáltatónál lévő ügyfélnek küld, a díjcsomag máris veszteséget termel - és ez csak az egyik eleme a csomagnak. Az ajánlatkérési dokumentáció szerint az 50 darab benne foglalt SMS felhasználása felett 10 Ft/darab áron kell biztosítani az SMS-küldést, ami szintén a fent említett önköltésig ár felett van hálózaton kívüli irány esetén.

A Vodafone emellett azzal is érvelt előzetes vitarendezési kérelmében, hogy az indokláshoz csatolt részletes számításnál a cég egy pesszimista forgalmi előrejelzéssel számolt a teljes kormányzati szegmenst figyelembe véve, ezért lehettek bizonyos vizsgált ajánlati elemek veszteségesek. Az operátor továbbá több korábbi eljárást is felhozott példaként, ahol egyes ajánlattevők, valamint akár maga a Vodafone is még a jelenleginél is kedvezőbb, érvényesnek minősülő ajánlatokat tett, sőt, volt olyan korábbi eljárás, ahol úgy lett érvényes egy ajánlat, hogy az ajánlattevő nem tett eleget indoklási kötelezettségének.

A KEF december 19-én kelt válaszában a Vodafone Magyarország összes felsorolt érvét elutasította, hangsúlyozva, hogy az ajánlat, valamint a szolgáltató által benyújtott indoklás bírálata során mindenben a közbeszerzési törvényben meghatározottak szerint járt el. A szervezet ennek megfelelően fenntartja korábbi döntését, miszerint a Vodafone ajánlata érvénytelennek minősül.

Érvénytelen ajánlat, érvénytelen szerződés

Ezt a határozatot támadta meg a bíróságon a szolgáltató, mely egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel a bírósági eljárás még folyamatban van, ezért a KEF és a Telekom között tegnap kötött szerződés érvénytelen, és előfordulhat, hogy a bíróság döntése nyomán azt meg kell majd semmisíteni. Ha ez így alakulna, annak komoly anyagi következményei lehetnének adott esetben mindkét szerződő fél részére, elég csak az intézmények belső terében, a megfelelő minőségű szolgáltatás érdekében elhelyezett rádiós eszközök cseréjére, illetve annak költségvonzatára gondolni.

A Telekom szerint minden rendben

"A Magyar Telekom a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) központosított közbeszerzési eljárásának keretében minden szempontból érvényes és versenyképes ajánlatot tett, ennek eredményeként szerződhetett az ajánlatkérővel" - áll a Magyar Telekom Kommunikációs igazgatósága által lapunknak megküldött nyilatkozatban. A cég álláspontja szerint a szolgáltató és az ügyfelek közötti szerződéskötésnek a mai naptól semmi akadálya.

A Vodafone emellett hangsúlyozza, hogy még a bírósági eljárás lezárultával sem kötelező átszerződniük a kormányzati intézményeknek a Magyar Telekomhoz. Ezt a dilemmát három éve ugyanakkor egy huszárvágással megoldotta a kormány, mely határozatban szólította fel a szaktárca akkori vezetőjét, Németh Lászlónét, hogy az érintett intézmények nevében és helyett azonnali hatállyal kössön szerződést az akkori közbeszerzés nyertesével, a Vodafone-nal.

A vonatkozó központosított közbeszerzés kapcsán közzétett dokumentációk elérhetők a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság honlapján.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról