:

Szerző: Koi Tamás

2017. január 17. 12:26

Júliusig teljesen átrostálják a feltöltőkártyás piacot

Múlt héten hatályba lépett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság feltöltőkártyás szerződések felülvizsgálatára vonatkozó rendelete, mely az elektronikus hírközlési törvényt kiegészítve a magyar feltöltőkártyás piac teljes átrostálására hivatott. A szolgáltatóknak kevesebb mint fél évük van, hogy 4,8 millió szerződést ellenőrizzenek.

Fél év alatt mintegy 4,8 millió feltöltőkártyás előfizetést kell ellenőrizniük a magyar mobilszolgáltatóknak az elektronikus hírközlési törvény (eht.) tavalyi módosítása alapján, melyhez az ellenőrzés kereteit meghatározó hatósági rendelet múlt héten lépett hatályba. Az ellenőrzési procedúra az elmúlt évekhez viszonyítva soha nem látott adminisztrációs terhet ró a szolgáltatókra, a piac zsugorodása ráadásul így is borítékolható, hiszen aligha lehet majd számítani az ügyfelek teljes együttműködésére a folyamatban.

Tízig számolok

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) január 12-én életbe lépett elnöki rendelete szerint egy magánszemély legfeljebb 10, egy jogi személy pedig legfeljebb 50 feltöltőkártyás SIM-mel rendelkezhet egy mobilszolgáltatónál, a megengedett mennyiség feletti előfizetések megszűnnek. Bár ezt a mennyiséget viszonylag kevés ügyfél lépi túl, a feltöltőkártyás előfizetés akkor is megszűnik, ha az ügyfél nem egyezteti adatait a szolgáltatóval, illetve bár egyezteti az adatokat, nem nyilatkozik arról, hogy tíznél több kártya esetén melyek azok, melyeket meg kíván tartani.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A jogszabály minden, 2017. január 1-je előtt kötött szerződés esetén kötelezően előírja az adategyeztetést, melyet legkésőbb 2017. június 30-án kell elvégezni, az idén kötött szerződéseknél pedig már a szerződéskötést megelőzően szükséges az azonosítás - ahogy eddig is történt. Ezt az azonosítást a jövőben évente egyszer el kell majd elvégeznie a szolgáltatónak, minden feltöltőkártyás szerződés esetén.

Lényeges eleme a szabályozásnak, hogy az azonosításnak nem kell személyesen történnie, azaz a szolgáltató telefonon, e-mailben és online felületen is elkérheti az adatokat az ügyféltől, ami lényegében egy név- és címegyeztetésből, valamint az érvényes hatósági igazolvány azonosító számának a bediktálásából, megadásából áll majd. Úgy tudjuk, hogy a szolgáltatóknál már javában készül az erre a célra rendszeresített tájékoztató oldal és az adategyeztetésre létrehozott felület, mely javarészt az NMHH weboldalán is megtalálható információkat fogja tartalmazni.

Nem marad nyom nélkül

Piaci szakértők egyetértenek abban, hogy a két új szabályozási elem megjelenésének hatására borítékolható, hogy tovább csökken jövőre a feltöltőkártyás előfizetések száma a magyar piacon. A szegmens e nélkül is folyamatosan, jelentősen zsugorodott az elmúlt években - tíz évvel ezelőtt még 65,5, öt éve pedig 50,5 százalék volt a feltöltőkártyás arány a teljes ügyfélbázison belül, ma pedig ez az arány nem egészen 41 százalék. Ez körülbelül 4,8 millió SIM-et jelent a 11,7 milliós piacon.

Az idei változások a mobilszolgáltatók mellett komoly hatást gyakorolhatnak a szolgáltatásuk nyújtásához pre-paid kártyákat használó vállalkozások működésére is. A távfelügyeleti rendszereket, illetve általában véve, bármilyen M2M/IoT megoldásokat üzemeltető cégek a jövőben jobb híján havi előfizetéses rendszerben működő előfizetésekre kell építeniük szolgáltatásaikat - a szabályozás ugyanis előírja, hogy cégek maximum 50 prepaid SIM-mel rendelkezhetnek (szolgáltatóként), ez pedig egy nagyobb M2M-rendszer kiszolgálásához kevés. Az NMHH álláspontja szerint ezeket az igényeket a jövőben egyedi  konstrukciókkal postpaid rendszerben fogják a mobilszolgáltatók kiszolgálni.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.