Szerző: Hlács Ferenc

2017. január 13. 14:51

Globálisan kiterjeszti autóbérlő szolgáltatását a Volvo

Önálló részleget szentel autóbérlő szolgáltatásának és annak globális terjeszkedését is megindítja a Volvo. A cég ezzel többek között a Daimler AG-vel száll versenybe, a kezdeményezés továbbá a sofőr nélküli autóknak is megágyazhat.

Siet a többiek után a Volvo, a vállalat saját autómegosztásra dedikált részleget hoz létre. Noha ezen a területen több szereplő már megelőzte az autógyártót, a svéd cég sem újoncként csöppen a szegmensbe, az újonnan alakuló divízió a vállalat már létező, Sunfleet névre hallgató autómegosztó szolgáltatására épül, amely Svédországban már közel két évtizede, 1998 óta elérhető.

A cég megoldása az utóbbi hónapokban felbukkant riválisokkal ellentétben parkolóállomás-alapú konstrukcióban lesz elérhető, azaz a bérelt autókat az ügyfelek előre kijelölt parkolókból vihetik el, illetve a bérleti idő lejártával oda is kell visszavinniük azokat. Az autókat a felhasználók a cég mobilalkalmazása segítségével nyithatják ki, a slusszkulcsot pedig a kesztyűtartóban találják meg. Az autókat igény szerint ki lehet venni egyszeri használatra, de akár havi előfizetéssel is el lehet vinni a járműveket.

A Sunfleet jelenleg csak Svédországban férhető hozzá mintegy 50 városban, továbbá összesen több mint 1200 autóból álló flottával rendelkezik. A szolgáltatás eddigi működése alatt 50 ezer főt meghaladó méretű felhasználói bázist épített ki. A cég a flotta járműveit  gyakran cseréli, az idősödő modelleket időről időre újak váltják le.

A Volvo tervei szerint az új részleggel megkezdi majd a Sunfleet globális kiterjesztését, ezzel versenybe szállva az olyan konkurensekkel, mint például a Daimler AG által 2008 óta üzemeltetett car2go - amely mára 9 országban van jelen - vagy akár az ugyancsak a Daimler nevéhez fűződő, tavaly decemberben bejelentett Crove, amely autótulajdonosoknak biztosít platformot járműveik bérbeadására, mikor az épp használaton kívül van. De a Volkswagennél is láthattunk hasonló kezdeményezést, igaz, az némileg más irányból támad, a cég Moia leányvállalata ugyanis a tömegközlekedést egészítené ki saját, elektromos járműveivel.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az autógyártók, és a személyszállítási piac olyan, a szabályokat gyakran szabadon értelmező képviselői, mint az Uber, bár más-más irányból közelítik meg ügyfelek eljuttatását A pontból B-be, kezdeményezéseik mind közös végcél felé mutatnak, mégpedig, hogy a szolgáltatásokban a járműveket idővel önvezető modellekre cseréljék, így a fuvarozási szolgáltatásokat teljes egészében saját hatáskörben végezhessék. Ezzel kikerülnek a képből az olyan tényezők, mint az alkalmazottként vagy valamilyen szürke zónában dolgozó sofőrök, vagy épp a két bérlő érkezése között kihasználatlanul ácsorgó járművek.

Valószínűleg nem túl elrugaszkodott feltételezés, hogy a gyártóktól sorra érkező kezdeményezések egytől egyig az önvezető technológiával szerelt jövőnek ágyaznak meg, ezen a téren ráadásul a Volvo egészen jól áll, hiszen az Uber renitens, már a közutakon garázdálkodó önvezető autói is a svéd vállalat gyáraiból gördültek ki.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról