Szerző: Asztalos Olivér

2016. november 8. 16:21

Vitte az okostelefonos profitot az Apple

Darabszámban visszaesett, de a legfontosabb tényező szempontjából szárnyalt az idei harmadik negyedévben az Apple, szinte az összes profitot az iPhone-ok húzták be.

Míg darabszámban visszaesett, addig profitban rekordot döntött okostelefonos eladásaival legutóbbi negyedéves produkciójával az Apple. A BMO Capital Markets elemzése szerint a cég papíron a teljes piac nyereségének 103,6 százalékát zsebelte be, miközben a második helyezett Samsungnak mindössze a profit 0,9 százaléka jutott, a többi szereplő, így LG és a HTC pedig mínuszban zárta a vizsgált harmadik negyedévet.

Az elsőre furcsán hangzó érték a konkurensek bukdácsolásainak köszönhető, az iPhone-okból befolyt nyereség 103,6 százalékkal múlta felül a versenytársak összesített, negatív eredményét. A rendhagyó mutató nagyrészt a Samsung Note 7-es fiaskójának köszönhető, hisz ahogy arról a közelmúltban beszámoltunk, a dél-koreai cég mobilos részlegének profitja a visszahívások költségeinek és a kieső bevételeknek köszönhetően gyakorlatilag kinullázódott (96 százalékot esett). Az Apple ezzel először tudta 100 százalék közelébe, illetve a fölé rúgni a profitot, a korábbi negyedévben 90 százalék körüli volt a nyereség a teljes piac eredményét tekintve.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Érdemes szembeállítani a profittal az darabszámokat. A harmadik negyedévben értékesített okostelefonok 21,7 százalékát adta a Samsung, akit 13,2 százalékkal követ az Apple, a dobogó legalsó fokán pedig a Huawei áll 9,7 százalékkal. A teljes leszállított darabszám 2,1 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához mérten, ezzel a BMO szerint összesen 346 millió készülék talált gazdára. Előreláthatólag a tendencia 2019-ig folytatódik, az évtized végéig átlagosan évi 2,6 százalékkal nőhet az értékesített darabszám, hála a feltörekvő piacoknak.

Bezavarhat-e a Google?

Az eredmények jól szemléltetik, hogy profitot továbbra is csak a prémium kategóriából remélhetnek a gyártók. A szóban forgó negyedévben az iPhone-ok átlagos eladási ára 618 dollár volt, ami bár alacsonyabb az egy évvel korábbi 670 dollárnál, de még mindig rendkívül magas. Nem csoda, hogy az október elején leleplezett Google Pixelek is ebbe a kategóriába érkeztek, 649 és 869 dollár közé, tehát a cég piaci részesedés helyett egyértelműen profitra pályázik. Amennyiben a Google sikerrel jár, úgy az várhatóan elsősorban a csúcskészülékekből élő androidos gyártóknak (Samsung, LG, Sony, stb.) fájhat majd leginkább.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról