Szerző: Habók Lilla

2016. november 7. 12:30

Telítődött a fitneszkarperecek piaca?

Több mint 30 százalékot zuhantak a Fitbit részvényei, miután megjelent a cég harmadik negyedévéről szóló pénzügyi jelentés. A profit jóval a várt alatt maradt annál a cégnél, amely eddig folyamatosan vezette a viselhető eszközökről szóló piaci elemzéseket.

Gondokkal küzd a Fitbit, annak ellenére, hogy eddig a viselhető eszközök piacának elemzései szerint messze az élen járt az eladási számok tekintetében. Még az IDC második negyedéves kimutatása is azt jelzi, hogy a fitneszkarperecekkel népszerűvé vált cég a piac 25,4 százalékát uralja, miközben 28,7 százalékkal növelte az eladásait. A Fitbit legutóbbi negyedéves pénzügyi jelentése viszont annyira lesújtó volt, hogy a tőzsdén rögtön több mint 30 százalékot estek a részvényei.

A meglepetést nem a bevétel (503,8 millió dollár), hanem a profit okozta, amely a tavalyi azonos negyedévben elért 45,83 millió dollárról egészen 26,12 millióra zuhant vissza. James Park, a cég vezérigazgatója mindezt némi "ellenszélnek" tulajdonítja az Ázsia-Csendes-óceán régióval, a Flex 2 gyártási nehézségeivel és a szezonalitással szemben. A Fitbit régiós nehézségei nem kétségesek, itt a bevétel egészen 35,69 millió dollárra esett, ami 45 százalékos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Az biztos, hogy ebben a régióban egyre több versenytárssal kell szembenézni egy viselhető eszközökkel foglalkozó cégnek, ezért a vezetők átgondolják a helyi marketinget, illetve inkább Európára koncentrálnak majd termékeikkel.

Persze a legnagyobb lehetőséget továbbra is hazai piacon, az Egyesült Államokban látja a Fitbit, felmérése szerint az emberek 66 százaléka törődik az egészségével és a sporttal azok közül, akik okostelefonnal és tablettel is rendelkeznek, viszont mindössze a felnőtt lakosság 20 százaléka rendelkezik valamilyen egészségmérő vagy fitnesz kütyüvel. Nem kérdés, hogy a cég a fennmaradó 46 százalékot szeretné megcélozni, de a sarkában továbbra is ott áll a Xiaomi, az Apple, a feltörekvő Garmin, és az IDC listáján új trónkövetelőként feltűnő Lifesense, amelyeknek hasonló törekvéseik vannak a piacon.

Ellentmond a kutatásnak a jelenségnek azaz elemzői magyarázat, mely szerint telítődött a fitneszkarperecek piaca. Ráadásul a Fitbit pénzügyi jelentését követő konferenciahíváson elhangzott adatok szerint a negyedévben vásárolt karkötők 40 százaléka visszatérő vásárlóktól érkezett, tehát eddig nem sikerült jól megcélozni a sportos, de fitneszkütyüvel még nem rendelkező réteget. Egy másik lehetőséget a cég azokban a munkáltatókban lát, akik szeretnék ösztönözni dolgozóik egészségesebb életmódját, és a drágább egészségvédő megoldások helyett az olcsóbb Fitbites megoldást választanák - ezzel folytatná azt az utat, hogy a jellemzően otthoni felhasználástól a komplexebb egészségügyi irányba fordul, ami bár egy lehetséges irány a Fitbit számára, de versenytársak itt is lesznek majd.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nem kétséges, hogy a harmadik negyedév számít a legrosszabbnak a fitneszkarkötők szezonalitása szempontjából, mivel a sportban hagyományosan aktívnak számító nyári időszaknak már vége, és a vásárlók inkább megvárják a karácsonyt az új eszköz beszerzésével. A piaci telítődésből és a negyedév általános hibáztatásából arra lehet következtetni, hogy a többi viselhető eszköz gyártó cég eredményein is meglátszik majd a változás, ami a következő IDC jelentésből fog kiderülni, de emellett az is igaz, hogy a Fitbit már korábban is borúsan látta a jövőt a piacon nagy léptekkel haladó Apple és a Xiaomi mellett.

Ebben a negyedévben mutatkozott be két új Fitbit-modell, a Charge 2-t és a Flex 2, James Park konklúziója szerint jó fogadtatással. A helyzetet beárnyékolta Flex 2 szállításának csúszása, amelyet a cég vízállóként harangozott be, csak később szembesült az előállítás nehézségével - a késlekedés viszont a pénzügyi tervekbe is nem várt lyukat ütött. A termékek tényleges sikere a karácsonyi előadásokból fog majd kiderülni, és hogy sikerül-e továbbra is az élen tartaniuk a céget. A fő kérdés pedig az lesz, hogy az eredmény valóban a piac telítődését jelzi-e, ebben az esetben mennyire pillanatnyi ez az állapot, vagy inkább a Fitbit lassan lekerül az élről a versenytársakkal szemben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról