:

Szerző: Vörös Péter

2000. október 6. 11:43

A Lucent 1 milliárd $-os szerződést kötött az SBC Communications-szel

A szerződés értelmében az amerikai Lucent Technologies (a világ egyik legnagyobb telefon-berendezés gyártója) a szintén amerikai SBC Communications (ez egyik legnagyobb amerikai helyi telefon szolgáltató) hálózatának bővítésében vesz részt elsődleges berendezés-, szoftver- ill. szolgáltatás nyújtóként. Az SBC még az idén 9 új piacra lép be, jövőre pedig 21 új piac a cég célja. A mostani szerződés ezt a 30 piacot fedi le. Az SBC immár távolsági telefonszolgáltatásokat is nyújt, valamint Internet szolgáltatást és nagy sebességű adatszolgáltatást vállalati és magán ügyfeleknek egyaránt.

A Lucent azt is bejelentette, hogy 180 millió $ értékű szerződést kötött az Eletronet-tel, amely brazíliai telekommunikációs cégek részére nyújt nagy sávszélességű szolgáltatást. A szerződés értelmében a Lucent optikai hálózati rendszereket fog nyújtani az Eletronet-nek.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.