Szerző: Asztalos Olivér

2016. augusztus 17. 17:03

Matricákkal tenne rendet a Type-C töltőkáoszban az USB-IF

A szabványozó testület egyértelmű jelöléssel könnyítené a vásárlók dolgát.

Új logókkal próbál rendet tenni az USB Type-C töltők között a szabvány fejlesztését igazgató fórum, az USB-IF. A jelöléssel járó új tanúsítvány biztosítaná, hogy az adott töltő megfelel a szervezet leírásában szereplő összes biztonsági és minőségi kritériumnak, miközben az eszköz pontos teljesítményéről is információt adna.

Bár az USB-IF nem követeli meg a matrica felhelyezését, amennyiben a gyártó úgy dönt, akkor a felhasználó gyors és pontos információt kaphat a töltő maximális teljesítményéről, ami a szabványnak megfelelően 15, 27, 45, 60, illetve 100 watt lehet. A tájékoztatás azért fontos, mert míg egyes eszközök pár wattal is beérik (pl. az okostelefonok), addig mások áramellátásához, illetve töltéséhez lényegesen nagyobb teljesítmény szükséges (pl. egy notebookhoz).

Ollé, lesz SYSADMINDAY!

Duna melletti szabadtéri helyszínen idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

Ollé, lesz SYSADMINDAY! Duna melletti szabadtéri helyszínen idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

Amennyiben a töltő nem képes leadni a szükséges teljesítményt, úgy jobb esetben nem történik semmi, viszont a szabványnak nem megfelelő, gyenge minőségű hálózati adapterekkel akár a csatlakoztatott eszköz is károsodhat, szélsőséges esetben pedig tűzveszély sem zárható ki. Előbbire jó példa a Google egyik mérnökének tapasztalta, aki néhány jobbnak hitt Type-C kábel vizsgálata során tette tönkre Chromebookját.

Utóbbi esetek elkerülésében segíthet a minőségre és biztonságra vonatkozó rész, amivel az USB-IF a gyenge, hiányos kivitelezésből fakadó károkat előzné meg. Remélhetőleg a fórum kezdeményezése sikeres lesz, a megfelelő minőségű, egységes feszültséggel és csatlakozóval szerelt USB Type-C töltőkkel ugyanis felszámolható lenne a káosz, a notebookokhoz, okostelefonokhoz, és tabletekhez elég lenne egyetlen töltő, ami a felhasználó kényelmének növelése mellett az elektromos hulladék mennyiségét is csökkenthetné.

Derítsd ki, hol tartasz a felhőérettségben a Devertix Cloud Readiness felmérésével, mellyel átfogó képet kaphatsz vállalatod felkészültségéről. Töltsd ki 3 perces, ingyenes felmérőnket!

a címlapról

Hirdetés

Ollé, lesz SYSADMINDAY!

2025. július 3. 04:28

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.