:

Szerző: Habók Lilla

2016. augusztus 2. 17:00

Idegimpulzusok "megjavítását" célozza a bioelektronika

Új bioelektronikai vegyesvállalatot alakít Galvani Biolectronics néven az Alphabet részeként létrejött Verily és a gyógyszeróriás GlaxoSmithKline.

A test elektromos jeleit felhasználva gyógyítana krónikus betegségeket a Google-féle Verily és a GlaxoSmithKline új bioelektronikai cége, a Galvani Biolectronics. Ebben a GSK lesz a többségi tulajdonos 55 százalékos részesedéssel, a Verily pedig 45 százalékot kap majd. A Galvani központja a GlaxoSmithKline brit kutatóközpontjában lesz, míg a második központ a Verily San Franciscó-i irodája.  A közös vállalat az engedélyek megszerzését követően várhatóan 2016-ban indulhat. A tervek szerint a két vállalat összesen 540 millió fontot fektet be a közös cégbe, a készpénz mellett pedig szellemi tulajdonnal, szabadalmakkal is támogatják azt.

A Verily az Alphabet által tulajdonolt divízió, amelyet korábban Google Life Science néven ismerhettünk meg. Olyan termékek fejlesztésével foglalkozik, mint a glükóz szintet kontaktlencsén át mérő szenzor, vagy a sclerosis multiplex kutatására szolgáló viselhető eszközök és a klinikai tesztek kombinációja. A Glaxo pedig olyan ismert gyógyszerek mögött áll mint például a Panadol, a Coldrex vagy a Sensodyne - ez a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó vállalata.

Az együttműködést a GSK a gyógyszeripari kompetenciáival és a betegségekkel kapcsolatos mély ismereteivel segíti, a Verily pedig a gyengeáramú elektronikában szerzett miniatürizálási szakértelmével, az eszközök és szoftverek fejlesztésével, illetve a nagy adathalmazok elemzésével ad majd hozzá az új bioelektronikai vállalathoz.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az új cég vezetőségének elnöke Moncef Slaoui lesz, aki korábban a GSK globális vakcinákkal foglalkozó részlegének elnöki posztját látta el. Nyilatkozatában így fogalmazott: "Az emberi test sok folyamatát az idegrendszer és a szervek közötti elektromos jelzések vezérlik, amelyeket eltorzíthatnak krónikus betegségek. A bioelektronikus gyógyítás víziója, hogy a biológia és a technológia legújabb vívmányai felhasználhatóak az elektromos jelzésátadás értelmezésére és a rendellenes mintázatok kijavítására az egyes idegszálakhoz kapcsolt miniatürizált eszközök segítségével."

Elektromos jelek a testben

A life sciences vagy magyarul élettudomány területén belül az új cég kifejezetten a bioelektronikai orvostudomány felfedezését célozza meg. Ez az a terület, ami kis beültetett eszközök segítségével módosítja a testben az idegpályákon futó elektromos ingereket, így "javítva" az egyes betegségek által megváltoztatott jeleket. Az eredmények által főleg az ízületi gyulladások, a diabétesz és az asztma kezelésének megkönnyítését várják, de kezdetben ezen belül is kiemelten a 2-es típusú cukorbetegségre fognak figyelmet fordítani, amelyben már fontos bizonyítékokat szereztek állatokon végzett kísérletekben, és ezzel összefüggésben miniatürizált, precíziós eszközöket fejlesztettek.

A GlaxoSmithKline-ról mostanában az Apple Open ResearchKit használata kapcsán is hallhattunk. Ez egy nyílt keretrendszer orvostudományi kutatók és tudósok számára, amellyel a kutatásaikhoz tudnak egyszerűbben adatokat szerezni mobilapp segítségével. A Glaxo a reumás ízületi gyulladások fizikai tüneteinek és a tüneteket kísérő hangulati ingadozásoknak a felderítésére kezdte használni az appot 300 résztvevő együttműködésével.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.