Szerző: Hlács Ferenc

2016. július 28. 11:31

Menekül a Microsoft Band 2 csapdájából az Amazon

Nem győzi cserélni a Microsoft Band 2 okoskarpereceket az Amazon, a rengeteg meghibásodó modell miatt a vállalat inkább pénzvisszafizetést javasol vásárlóknak. A cég Band 2 készletei szinte elfogytak, és nem is tervezi újratölteni azokat.

Nem áll jól a Microsoft Band 2 szénája, ezt pedig az Amazon egészen közelről látja: az online áruházóriás meghibásodás esetén a viselhető eszköz cseréje helyett már inkább az ár visszafizetését ajánlja vásárlóinak. A vállalat a winsupersite.com szerint túl sok plusz költségbe futott bele a termék kapcsán, miután a gyakori meghibásodások miatt számos felhasználó egymás után többször is kénytelen volt visszaküldeni az okoskarperecet. A vállalat mára csak korlátozott készletekkel rendelkezik a termékből, a szokatlanul gyakori csereigény miatt pedig már nem is tervez beszerezni többet.

A helyzeten tovább ront, hogy egy az oldalnak nyilatkozó vásárló a Microsofttól azt a tájékoztatást kapta, hogy a karperecekre vonatkozó jótállás a cserét követően nem hosszabbodik meg. Ez önmagában is rossz hír a Microsoft Band 2 felhasználói számára, akik valószínűleg tényleg jobban járnak ha visszakérik pénzüket, winsupersite.com szerint ugyanis több vásárló 4-5 alkalommal is le kellett hogy cserélje készülékét, az abban felhasznált anyagok gyenge minősége miatt. Ráadásul a folyamat sokszor elhúzódott, számos esetben nem volt a raktáron a kért méret. Az eszközöknél az Amazon szerint "ismert hiba" a pánt elszakadása, ami valószínűleg a későbbiekben is jelentkezni fog. A tavaly ősszel bejelentett kütyüből a vaskosabb, közepes és vékonyabb csuklókhoz a cég három különböző méretű modellt adott ki, ezek közül az online áruháznak már csak a közepes méretből van raktáron - a készlet pedig jelenlegi állás szerint a későbbiekben sem frissül majd.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Noha esztétikai szempontból nem rúghatnak labdába a modern okosórák mellett, a Microsoft első és második generációs Bandje is ígéretes terméknek indult. A sportkarperecek és az okósórák határmezsgyéjén mozgó eszközök első generációját még 2014-ben jelentette be a redmondi vállalat, akkor a készülék az aktuális konkurenciához képest sokkal pontosabb eredményeket ígérő pulzusmérőjével és rengeteg további szenzorral, valamint kétnapos üzemidejével igyekezett megkülönböztetni magát, ráadásul a vállalattól kifejezetten jó szoftveres hátteret is kapott, melyen keresztül részletesen követhetők a testmozgásra vonatkozó statisztikák, de olyan népszerű fitneszalkalmazásokkal is együttműködött, mint a MyFitnessPal vagy a Runkeeper.

A viselhető eszközök piacának talaja ugyanakkor rendkívül ingoványos, azon nagyon nehéz stabil pozíciót találni, az utóbbi időben még a terület feletti uralmat tavaly egyetlen jól irányzott mozdulattal átvevő Apple is jókorát esett az elmúlt időszakban. Nem nagy meglepetés, hogy a Microsoftnak sem sikerült értelmezhető eredményeket elérni a szegmensben, főleg a Band 2 gyenge felépítésének fényében: az elszakadó szíjak, meghibásodó szenzorok és akkumulátorok miatt végül annyian vitték vissza a terméket, hogy az Amazon inkább feladta a küzdelmet.

A Microsoft viszont a jelek szerint nem adja fel, a Band 2 folyamatosan csökkenő ára az előzetes információk nem csak készletsöprést, de a karperec új generációjának érkezését is jelzi, ez ha a cég tartja magát az eddigi menetrendhez, idén októberre várható - remélhetőleg jobban összerakott, strapabíróbb hardverrel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról