Szerző: Asztalos Olivér

2016. július 28. 13:40

Samsung: vastag profitot hoztak a telefonok

Sikeres negyedévet zárt a Samsung, meghúzta a szekeret a Qualcommnak nyújtott bérgyártói szolgáltatás és az okostelefonos divízió.

Két éves profitrekordot jelentett a Samsung, a dél-koreai vállalat legutóbb 2014 elején tudott hasonlóan erős számot produkálni. A bevétel szinte minden részlegnél nőtt az előző évhez képest, ennek hála pedig közel 5 százalékkal lett magasabb végösszeg született mint tavaly ilyenkor.

Ez számszerűen 45,27 milliárd dollárnak megfelelő koreai wont jelent, az előző év második negyedévében még 43,11 milliárd dollár volt a bevétel. A néhány százalékos növekedésnél jobb hír, hogy a profit 6,13 milliárd dollárnyi wonról 7,23 milliárdra emelkedett, ami már közel 18 százalékos változást jelent.

Tovább húz a Galaxy

A második negyedévben tovább éreztették pozitív hatásukat a Galaxy S7-es készülékek, a Samsung szerint folyamatosan nőtt a termékmixben az S7 Edge részesedése, ami dél-koreai cég palettájának legdrágább modellje. Egyes nem hivatalos hírek szerint az S7 már a nagy rivális iPhone 6s eladásait is túlszárnyalta az Apple hazai pályájának számító Egyesült Államokban, igaz ehhez valószínűleg az LG G5 fiaskója is hozzájárulhatott.

Az okostelefonokból származó bevétel ezzel végül 23,15 milliárd dollárban állt meg, ami szerény 2 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában elért 22,64 milliárdhoz viszonyítva. A következő negyedévre növekvő eladásokkal kalkulál a Samsung, ezt egyrészt a szezonálisan növekvő kereslet, másrészt pedig egy új modell piacra dobására alapozza, ami minden bizonnyal a Galaxy Note 7-et takarja.

Felemás komponensgyártás

Az okostelefonos mutatóknál érdekesebb a komponensgyártással foglalkozó részleg eredménye. A Device Solution (DS) is növelte bevételét, mely így az előző év 15,85 milliárd dollárjáról 16,35 milliárdra emelkedett, ami 3 százalékos gyarapodás. A profit ennek ellenére nagyot csökkent, a tavalyi 3,43 milliárdról dollárról 2,47 milliárdra zuhant, ami közel 28 százalékos visszaesés.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Utóbbi okairól a Samsung mélyen hallgat, így jobb híján csak találgatni tudunk. A háttérben gyártástechnológiai fejlesztések vagy akár üzem bővítés is állhat, de az sem zárható ki, hogy a dél-koreai cég komponensgyártó részlegen keresztül próbálja szépíteni a mobilos eredményeket azzal, hogy az okostelefonok egyes komponenseinek árát itt számolja el és egyik zsebéből a másikba teszi át a profitot.

Míg a profit csökkenésének okairól nem, addig a bevétel gyarapodása mögött álló piaci eseményekről részletesen beszélt a Samsung. A DRAM és NAND chipekre nőtt a kereslet, különösen a nagyobb kapacitású komponensek esetében. A vállalat a 6 gigabájtos memóriachipeket, illetve a 32 gigabájtnál nagyobb NAND-okat emeli ki, utóbbira már a kínai gyártók is rákaptak.

De nem csak a mobiloknak köszönhető a növekedés, a vállalati szegmens is húzta az eladásokat. A Samsung kiemeli, hogy a második negyedévben erős igény mutatkozott vállalati SSD-kre, és ezzel párhuzamosan a nagyobb kapacitású szerveres memóriák is jobban fogytak.

A Samsung egy mondat erejéig a bérgyártásra is kitért, mely szerint a 14 nanométeres kapacitásra is növekedett az igény, ami első sorban a felsőkategóriás okostelefonokba szükséges alkalmazásprocesszoroknak köszönhető, amiben oroszlánrésze lehet a Samsungnál gyártott Qualcomm Snapdragon 820 sikerének.

Érdekes lesz látni, hogy az Apple fokozatos távozásával mit mutatnak majd a számok, hisz egyre több forrás számol be arról, hogy sem az Apple A10-ből, sem pedig az A11-ből nem láthat majd bevételt a Samsung, mindkét generációt a tajvani TSMC-vel gyártatja majd az Apple. Ez fájdalmasan érintheti a dél-koreai céget, bár még így is jöhet profit a következő iPhone-ok felől, egyes hírek szerint ugyanis a NAND chipek beszállítói szerepét több év kihagyás után ismét a dél-korai cég nyerte el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról