Szerző: Asztalos Olivér

2016. július 20. 17:52

Intel: nincs verseny, nem fejlesztünk

Első körben csak a legalacsonyabb fogyasztású, kisebb Core lapkák kapják meg a 10 nanométeres "kezelést", a felsőbb mobilprocesszorokat további, eddig nem tervezett ráncfelvarrással tartja életben az Intel.

Eddig ismeretlen kódnevű processzorok bukkantak fel az Intel kiszivárgott útitervein, ezek alapján a Skylake-et nem egy, hanem két, úgynevezett optimalizált széria követheti. A kifejezés eufemizmus, azt jelenti, hogy új gyártástechnológiát vagy mikroarchitektúrát nem vezet be a cég, hanem a már meglévő fejlesztéseket csiszolgatja tovább, óvatosan. Ugyancsak újdonság a Kaby Lake-X processzor feltűnése, mely az Intel jövőre érkező új HEDT platformjának legolcsóbb tagja lehet majd.

A legnagyobb meglepetést a 2017 végére - 2018 elejére időzített Coffee Lake jelenti, ez a kódnév ugyanis most bukkant fel először. Az OEM gyártóktól származó, szűkszavú szivárogtatás szerint ezek a processzorok továbbra is 14 nanométeren készülnek majd, ami az idén érkező Kaby Lake után egy újabb "Skylake-optimalizációt" sejtet. Az újdonságot a magok számának növelése jelentheti, az információk alapján ezek a processzorok már két-hat darab CPU-maggal vennék célba a mobil PC-k piacát, ami mellett természetesen az integrált GPU is megmaradna.

A már ismerős Cannon Lake ennél korábban futhat be, jelen állás szerint valamikor 2017 második felében érkezhetnek a 10 nanométeres gyártástechnológián készülő sorozat első tagjai. Ezek a kétmagos processzorok GT2-es integrált GPU-val jönnek, és valószínűleg a legkisebb Cannon Lake lapkára épülnek majd. Ez bevett gyakorlat, új gyártástechnológiáknál jellemzően kis lapkával indítanak, ezzel javítva a kihozatalon. Idővel bizonyosan lesz négy- és hatmagos, fogyasztás helyett teljesítményre optimalizált Cannon Lake is, de erre jelen állás szerint 2018 második felénél korábban már nem számíthatunk.

A forgatókönyv már az Intel új, PAO (Process-Architecture-Optimization) stratégiájának jegyében készülhetett, a vállalat még márciusban beszélt először a sok évig remekül működő tikk-takk utódjáról, mely kettő helyett három állomásból áll. A korábbi gyártástechnológiai (tikk) és mikroarchitektúrális (takk) váltást egy "optimalizációs" lépcsővel egészítették ki. Ez jelen esetben a Broadwell->Skylake->Kaby Lake hármasnak felelne meg, amibe a most felbukkant, ugyancsak 14 nanométeres Coffee Lake nehezen férne be. Elképzelhető, hogy ezt a Kaby Lake-kel egy kalap alá veszi az Intel, önmagában a két plusz processzormag még nem feltétlenül számít (számottevő) fejlesztésnek, arra viszont már elég lehet, hogy egy megfelelő marketingkampánnyal kihúzzák a nagyobb Cannon Lake modellek érkezésééig.

A csúcskategória is változhat

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Coffee Lake mellett a jövő év második felében érkező új HEDT (high-end desktop) platform is változásokat hozhat. A tokozás szinte már biztosan módosul, az LGA2011v3 (Socket R3) foglalatot az LGA2066 (Socket R4) váltja, melybe a hat-, nyolc-, vagy tízmagos Skylake-X mellett egy négymagos Kaby Lake-X processzor is érkezik majd. Ez a modell csak 8 megabájt L3 cachet, kétcsatornás memóriavezérlőt, és 16 darab PCI Express csatornát tartalmaz majd, ami megfelelne a piacon lévő csúcs LGA115x tokozású processzorok specifikációinak.

Egyelőre nem világos, hogy a lépés mögött pontosan mi állhat, a Haswell-E és Broadwell-E sorozatban ugyanis már nem kapott helyet négymagos modell. Ezt az opciót adhatja vissza az Intel, ami akár tuninggal kapcsolatos változtatásokra is utalhat, elképzelhető, hogy a vállalat a jövőben már csak a drágább HEDT platormhoz ad ki szorzózármentes processzorokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról