:

Szerző: Asztalos Olivér

2016. július 13. 17:10

Előintegrált Azure Stack-célgépek érkeznek

Van már tapasztalata a Microsoftnak a célgépekkel, most az Azure Stackből készül ilyen, a hardvergyártókkal közösen épített, előtelepített kiadás.

Nagyjából egy év múlva futhatnak be az Azure Stack célgépek (appliance), derült ki a héten zajló Worldwide Partner Conference rendezvényen. A Microsoft jelenleg a HPE, a Dell, illetve a Lenovo triójával dolgozik közösen az előre csomagolt, integrált megoldásokon. Emellett a vállalat elmondta, hogy a Cloud Platform System (CPS) és az Azure Pack upgrade nélkül működhet párhuzamosan az Azure Stackkel.

A Microsoft korábbi terve az volt, hogy teljesen a partnerekre bízza a hardveres rész összeállítását. A vállalat végül az egyszerűség és a megbízhatóság jegyében döntött úgy, hogy a három nagy gyártóval összefogva kulcsrakész megoldásként szállítja majd az Azure Stack-et, várhatóan valamikor a jövő év közepén.

Az Azure Stack első előzetesét (TP1) még január végén tette elérhetővé a Microsoft, és bár a partnerek visszajelzése állítólag pozitív volt, a vállalat úgy határozott, hogy a CPS (Cloud Platform System) appliance modellt követve kedvezőbb végeredmény születhet. Az Azure Stack szoftvercsomag második előzetese még idén megérkezik, mely a hírek szerint bővíti majd a támogatott gyártók és kiszolgálók listáját.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A vállalat a tavaly májusi Ignite konferencián mutatta be a szoftvercsomagot, mellyel komplett Azure-funkcionalitást lehet kiépíteni on-premise rendszereken is, és egyúttal teljes átjárást biztosít a privát és publikus Microsoft-felhők között. Az Azure Stack a Microsoft szerint az Azure teljes IaaS és PaaS funkcionalitását kínálja, vagyis a saját adatközpont pontosan olyan virtualizált-automatizált, önkiszolgáló felhős rendszerré alakítható, mint a "nagy Azure".

Az Azure Stack hasonló piacot céloz, mint az OpenStack, mindkettő a privát felhős platformok területét célozza. Azonban az OpenStacket már több gyártó is (a Huaweitől a HPE-ig) kínálja előtelepített, előintegrált verzióban, a hardvergyártó saját egyedi fejlesztéseivel kiegészítve, az Azure Stack pozicionálása szerint eddig csak külön szoftver koncepciója létezett nyilvánosan. Ehhez pedig sok esetben házon belül nem állt rendelkezésre megfelelő kompetencia - az appliance-ek piacra dobása pont ezt a lyukat foltozza majd, és egyben kínál hardver szoftver megoldást.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.