:

Szerző: Asztalos Olivér

2016. június 3. 10:02

Jöhet a Thunderbolt következő hulláma?

Megfelelőnek tartja a Thunderbolt 3 terjedését az Intel, rendezvényén a csatoló elmúlt egy évben elért eredményeit taglalta a vállalat. Az Intel szerint az alapok már megfelelőek a terjedés felgyorsulásához, ami az idei év második felében indulhat meg.

A Thunderbolt 3 terjedéséről és jövőjéről beszélt tegnapi computexes előadásán az Intel. A vállalat elégedett a csatoló térnyerésével, mely az előzetes elvárásoknak megfelelően halad, az Intel szerint így már biztosan nem juthat az előző két generáció sanyarú sorsára a harmadik verzió.

Terjed, de még nem úgy mint a villám

A tavaly június eleji bejelentés óta nagyjából 60 különféle PC került forgalomba Thunderbolt 3 csatolóval, melyekbe a hagyományos notebookok mellett a 2-in-1 gépek, a mini-PC-k, illetve a hagyományos asztali gépek is beletartoznak. A csatlakoztatható eszközök már nem teljesítettek ilyen jól, mindössze valamivel több mint 20 termék látott napvilágot, ugyanakkor az Intel szerint jelenleg összesen 65 különféle eszköz áll fejlesztés alatt a gyártók műhelyeiben, amibe többek között dokkolók, külső tárolók, illetve Thunderbolt adapterek tartoznak. Utóbbival Thunderbolt 3-ra köthetőek a korábbi két, nem túl sikeres szabványt támogató eszközök.

A legnagyobb érdeklődés láthatóan a különféle dokkolós megoldásokat övezi. Az Intel szerint a Tunderbolt 3-nak minden esélye megvan a mechanikus notebook dokkolók nyugdíjazására, a szabványos megoldással pedig jelentősen nőhet az adott géphez csatlakoztatható különféle termékek választéka. A külső VGA-s házakból elsősorban ugyancsak a mobil gépek profitálhatnak, segítségükkel szinte bármilyen a szabványt támogató hordozható géphez bármilyen VGA csatlakoztatható.

Szög a desktop PC-k koporsójába

Utóbbival az asztali PC-k egyik nagy előnye válhat köddé, ugyanis így már akár egy tablet és egy csúcskategóriás grafikus kártya házasítása előtt sem lesz akadály, például a napokban bemutatott Asus Transformer 3 Pro erre épp alkalmas lehet. Persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi szükség lehet izmos VGA-ra egy tabletnél. Az Intel szerint a választ a VR-szemüvegek jelenthetik, ezekhez ugyanis így a jövőben már nem lesz szükség külön asztali PC-re, mindez pedig egyben azt is jelenti, hogy elsősorban a különféle mobil gépek húzhatják meg a Thunderbolt 3-at.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Ezek mellett ugyanakkor még az olykor mindössze tenyérnyi mini-PC-k (pl. NUC) is sokat profitálhatnak a csatolóból, melyek ma már az izmos VGA-t leszámítva jóformán mindennel rendelkeznek amire a felhasználók többségének szüksége lehet.

Az Intel arra számít, hogy a Skylake utódjaként érkező Kaby Lake processzorok jókora lökést adhatnak a csatoló terjedésének, a vállalat szerint az új generációval duplázódhat a Thunderbolt 3-mal szerelt kliensek száma. A cég arról egyelőre nem beszélt, hogy ezt mire alapozza, de elképzelhető, hogy az újabb generációs lapkakészletek, vagy azok egy része már integráltan tartalmazni fogja a Thunderbolt 3-hoz szükséges vezérlőt, ami a gyártók számára egyszerűbbé és olcsóbbá tenné az implementációt. De az is lehet, hogy a cég az árazási modellt finomhangolja majd, és a Kaby Lake chipcsomag mellé olcsóbban jár majd a Thunderbolt-vezérlő.

Mindez pedig tovább katalizálhatja a termékek fejlesztését és gyártását, ami nem utolsó sorban a költségekre is jó hatással lenne. A méretgazdaságosság jegyében például lejjebb mehet a Thunderbolt 3-hoz szükséges kábelek ára, illetve még olcsóbban kerülhetnek piacra a szabványt támogató eszközök, ami tovább gyorsíthatná a csatoló térnyerését. Ugyancsak utóbbihoz nyit egy tajvani validációs központot az Intel, így a nagy többségben itt tervezett és gyártott eszközök tesztelése helyben megtörténhet.

A terjedést a vezérlő árának csökkenése is jótékonyan segíti majd. Ma egyetlen, a Thunderbolt 3 támogatásához szükséges Alpine Ridge chipet 8 dollárért kínál az Intel, ami nagyobb mennyiségben 5 dollárra csökkenthető. Ehhez mérten egy ASMedia USB 3.1-as vezérlő 3 dollárt kóstál, a különbség tehát (már) nem horribilis, várhatóan idővel pedig még tovább csökkenhet a vezérlők ára.

A tyúk és a tojás

A nagyobb gyártók közül a Gigabyte jelenleg hét különféle Thunderbolt 3-as eszköz fejlesztésén dolgozik. Ezek között komplex hub, VGA-s dokkoló, M.2 SSD-s külső ház, illetve 10 gigabites hálózati vezérlő is található. A vállalat szakembere a HWSW kérdésére elmondta, hogy a fejlesztésekkel a kliens oldali támogatás megfelelő szintű elterjedésére vártak, ami nagyjából mostanra jutott megfelelő szintre.

A cég jövőben megjelenő termékei közül a GP-TBT3 Box lehet az egyik legérdekesebb, melyre jóformán az összes jelenleg használatban lévő port rákerült, 12 darab USB mellett HDMI, DisplayPort, gigabites Ethernet, kártyaolvasó, valamint három M.2 slot is bekerült a dobozba. Utóbbiakba SSD, Wi-Fi kártya, vagy akár hardveres (H.264) kódoló is helyezhető.

A HWSW Computex tudósítását a hálózati tárolókat forgalmazó QNAP Systems támogatja.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.