:

Szerző: Hlács Ferenc

2016. május 23. 15:38

Okosdzsekit mutatott be a Google és a Levi's

Érintésérzékeny szövettel és Bluetooth-kapcsolattal felszerelt dzsekit jelentett be fejlesztői konferenciáján a Google. A Levi's-szel karöltve készített okoskabáttal több alkalmazás is vezérelhető.

Új szintre emeli a viselhető eszközöket a Google, a keresőóriás a Levi's-szel együttműködve egy okos farmerdzsekit mutatott be, amelynek célközönségét elsősorban a városi biciklisták jelentik. A vállalat már tavalyi fejlesztői konferenciáján, Project Jacquard kezdeményezésével elkezdte pedzegetni a különböző okosruhák vagy akár -kárpitok koncepcióját, amely mostanra érett - majdnem - kész termékké.

A kabát alapjául szolgáló projektben a cég egy vezetőképes fonalakból álló szőttest hozott létre, amely multitouch-képes érintőfelületként használható, a vállalat ezt egészíti ki különböző, az adott termékbe varrt elektronikai komponensekkel. A Levi's Commuter "okosdzseki" esetében az érintésérzékeny szövet a bal mandzsetta környékére került, ugyanitt egy a rezgő visszajelzést szolgáló motor, LED és persze egy kis akkumulátor is helyet kapott, amely USB-ről tölthető.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A ruhadarab Bluetooth segítségével csatlakozik a viselő okostelefonjához, a hozzá tartozó alkalmazással pedig beállítható, hogy a konduktív szövetrész milyen gesztusokhoz milyen funkciókat párosítson. Egy simítással szabályozható például a zene hangereje, bökésekkel léptethetők a lejátszott számok, hívások fogadhatók vagy utasíthatók el, de még a hangos navigáció is bekapcsolható. A dzseki a Google saját szolgáltatásai mellett, mint a Play Music vagy a Maps, több, harmadik féltől származó appal is használható, mint például a Spotify. A vállalat a kapcsolódó API-kat elérhetővé teszi a fejlesztők számára, így a kompatibilis alkalmazások listája folyamatosan bővül.

A kabát, akárcsak bármilyen hagyományos ruhadarab, hajtogatható, gyűrhető, mosható - noha mielőtt a mosógépbe hajítanánk a Bluetooth modult is tartalmazó gumiborítású mandzsettapántot el kell távolítani róla. Néhány kerékpáros egy béta teszt erejéig már idén ősszel felöltheti a Commutert, a széles körű rajtra azonban még egy évet kell majd várni, kabát a nagyközönség számára 2017 tavaszán lesz elérhető.

03:57
 

Welcome to Project Soli

Még több videó

A vállalat a Project Jacquard mellett, az ugyancsak tavaly bejelentett Project Soli kapcsán is jelentős előrelépésekről számolt be: akárcsak a sajnos kiábrándító véget ért Project Ara, Jacquard és Soli kezdeményezések is a Google ATAP projektjei közül kerültek ki, amelyek keretében a vállalat két évet ad fejlesztőinek, hogy egy-egy merész elképzelést nulláról piacképes termékké alakítsanak.

A Soli egy újfajta, radaralapú kezelőfelület létrehozását célozza, amely a kijelzők fölötti kézmozgás érzékelésével tenné lehetővé az egyes eszközök irányítását. Noha az ehhez használt chip nagyjából bélyegnyi méretével már tavaly sem volt nagy, 1,2 wattos teljesítménye miatt mobileszközökben történő felhasználásra nem igazán volt alkalmas. Az idei modell ehhez képest háromszor kisebb, ráadásul csak 0,54 wattot eszik, ezáltal akár egy okosórában is elhelyezhető - a Google is egy ilyen kütyüben demonstrálta a lapka érintés nélküli vezérlőképességeit. Az eszközhöz a vállalat frissített fejlesztőkészletet is kiad, noha egyelőre nincsenek nyilvános tervek a Soli szenzorok piaci megjelenéséről.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.