Szerző: Voith Hunor

2016. április 20. 13:00

Nyílt forrásúvá tette operációs rendszerét a Mesosphere

Az Apache Mesosra épülő DC/OS az iparág legnagyobbjainak támogatását élvezi.

Közel egy évvel azután, hogy a Mesosphere kiadta DCOS adatközponti operációs rendszerének ingyenes változatát (Community Edition), a cég tegnap bejelentette, hogy a szoftvert teljes egészében nyílt forrásúként teszi elérhetővé, Apache 2.0 licenc alatt. A név is változott kicsit, DC/OS-re. A cég eddig 126 millió dollár kockázati tőkét vont be, és befektetői között nem csak tőkealapok, hanem nagyvállalatok is ott vannak, mint a HPE és a Microsoft.

Mivel az operációs rendszer többnyire amúgy is nyílt forrású elemekre épült (például Mesos, Marathon, Chronos, HDFS, NGINIX, Elasticsearch, Swarm), a mostani lépés alapvetően a Minuteman nevű terheléselosztó, az egyedi menedzsmentfelület és telepítőkészlet megnyitását takarja. A szoftverrel a cég az elosztott alapokra épülő szolgáltatásokat célozza, támogatva az összes fontosabb felhős IaaS és PaaS platformot, a különböző konténerformátumokat és orkesztrátorokat, folyamatütemezőket és -automatizálókat, a nagy adatmennyiség tárolásához fejlesztett fájlrendszereket és analitikai motorokat.

A Mesosphere szerint partnereinek száma mára meghaladja a félszázat (a fent említettek mellett például a Cisco, az Accenture, az EMC, a Verizon), melyek változatos módon használják a DC/OS-t, és sokat adnak vissza a "közösbe". A cég külön kiemeli a Microsoft szerepvállalását: a redmondi vállalat a néhány napja általánosan elérhető (GA) státuszba emelt Azure Container Service-t építette DC/OS alapra.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Természetesen a Mesosphere ezzel nem mond le eddigi üzleti modelljéről, Enterprise csomagját továbbra is fizetősen fogja kínálni. Ez nem csak további egyedi, nagyvállalati fókuszú biztonsági, felügyeleti és megfelelőségi eszközöket tartalmaz, hanem például 7/24-es terméktámogatást és tanácsadást és sürgősségi frissítéseket is. A cég két előre integrált megoldást is piacra fog dobni: az Infinityt a valós idejű adatfeldolgozáshoz, a Velocityt pedig alkalmazásfejlesztés-menedzseléshez.

A Mesos egykori létrehozója, Benjamin Hindmann blogbejegyzésében jelezte, hogy a Mesos fejlesztése a jövőben sem veszít lendületéből, ő maga nem száll ki a projektből, csupán szorosan együttműködik majd a DC/OS közösséggel.

Az ingyenes Community Edition egyelőre három nagy nyilvános felhőben érhető el (Amazon Web Services, Microsoft Azure és Google Compute Engine). Saját adatközpontban a DC/OS immár teljes értékű rendszerként használható, szintén ingyenesen, ha pedig szükség van a Mesosphere által biztosított egyedi funkciókra és szakértelemre, akkor az Enterprise előfizetés jöhet a képbe.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról