Szerző: Vörös Péter

2000. október 2. 09:33

A KPN Mobile és a japán NTT DoCoMo bejelentette, hogy portál megállapodást kötöttek

Az NTT DoCoMo Japán legnagyobb mobiltelefon szolgáltatója, amelynek 15%-os részesedése van a KPN Mobile-ban. A két cég pénteki bejelentése szerint Internet portál közös vállalatot hoznak létre valamint mobil telefonos Internetes szolgáltatást nyújtanak Európában. A leendő tartalomszolgáltatókkal folytatott tárgyalások gőzerővel folynak, az új portál megjelenése 2001. első felében várható, kezdésként a német, holland és belga piacot megcélozva.

A KPN nem tette közzé, hogy mennyi pénzt fektetnek a portál kifejlesztésére, elemzők mégis jól fogadták a bejelentést, egyrészt mivel ez kézzel foghatóvá teszi a KPN Mobile-DoCoMo együttműködést, másrészt azért, mert az új portál felveheti a versenyt a legnagyobbakkal: a portál természetesen nyújtani fogja a NTT DoCoMo népszerű mobil Internetes szolgáltatását, az I-Mode-ot, amelynek jelenleg 12,33 millió előfizetője van Japánban valamint a KPN Mobile WAP Web szolgáltatását is.

A szakértők szerint az NTT DoCoMo szeretné világszerte elterjeszteni I-Mode szolgáltatását, amellyel kapcsolatban már az AOL-lal is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak. Ennek érdekében a cég a telekommunikációval kapcsolatos számos cégben tervez további befektetéseket, hasonlóan a KPN Mobile esetéhez. Elemzők szerint ezzel a kőkemény japán piacon szerzett tapasztalatokat is tudják hasznosítani, legyen szó hálózatépítésről vagy a kínált szolgáltatásokról. Jövőre a világon elsőként Japánban vezetik be a harmadik generációs UMTS (Universal Mobile Telecommunications System) mobiltelefon rendszereket.

A páneurópai portál természetesen a KPN jelenlegi Internet szolgáltatásait is nyújtani fogja (pl. a cég kezében vannak olyan Internet szolgáltatók, mint a Planet Internet és a Het Net, valamint az 'm-info' elnevezésű Web-portál).

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról