:

Szerző: Voith Hunor

2016. február 1. 18:00

Emeli a nagyvállalati szerződés küszöbét a Microsoft

A cég 250-ről 500-ra emeli a kötelezően vállalt felhasználók vagy eszközök számát. A módosítás július elsején lép életbe, és egyelőre csak az újonnan szerződőket érinti, a meglévő ügyfelek megállapodásuk lejártakor a régi szinten hosszabbíthatnak is.

A Microsoft két éve kezdte el jelentősen átdolgozni és egyszerűsíteni mennyiségi licenckonstrukcióit, egyszersmint lekövetve ezzel a vállalat üzleti modelljének változását is. A redmondi cég korábban többségében hagyományos szoftverlicencekre hegyezte ki ezeket a szerződéseket, a szolgáltatásos modell előtérbe helyezésével azonban egyrészt az ügyfelek "fogyasztási" szokása is gyors ütemben kezdett változni.

A régi konstrukciók gyors ütemben kezdtek komoly akadállyá válni a mennyiségi licencvásárlások esetében, ezért a Microsoft 2014 végén a Select Plus Agreement, a Business and Services Agreement és az Online Services Agreement megállapodások összefésülésével elindította a Microsoft Products and Services Agreementet (MPSA). Az MPSA-ról korábban részletesen ebben a cikkünkben írtunk, a konstrukciót mára a Microsoft a legtöbb régióban elérhetővé tette, a régi megállapodásokat pedig elkezdte kivezetni.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Az átalakítás újabb lépéseként a Microsoft az alapvetően nagyvállalatoknak kidolgozott, bár nagyobb kkv-k által is használt Enterprise Agreement (EA) licenckonstrukcióját is átalakítja. 2016 július elsejétől az újonnan szerződő ügyfeleknek a belépési küszöb 250-ről legalább 500 felhasználóra vagy eszközre módosul, a 250 és 499 fő közötti igényű cégeket a Microsoft az MPSA és Cloud Solutions Provider (CSP) alternatívákra fogja átterelni.

Az 500-nál kevesebb felhasználós/eszközös EA szerződéssel rendelkező ügyfelek a megállapodás lejártakor 36 hónapos hosszabbításra kapnak lehetőséget, élő szerződésükre pedig a módosítás semmilyen hatással nem lesz. Értelemszerűen az új minimális követelményeket már teljesítő vásárlókat a döntés szintén nem érinti, és nem vonatkozik a közszférás ügyfelekre valamint Server and Cloud Enrollment (SCE) megállapodásokra sem. Azokban az országokban, ahol az MPSA még nem elérhető, egyelőre marad a 250-es küszöb.

A ZDNetnek Mark Nowlan licencmarketingért felelős igazgató elmondta, hogy a viszonteladó partnerek tájékoztatása már egy hónapja folyik, a végső cél pedig egy egységes és áttekinthető licencelési rendszer felépítése, ahol nem csak a beszerzés, hanem az adminisztráció is egyszerűsödik.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról