Szerző: Voith Hunor

2016. január 8. 12:45

Szorul a hurok a Yahoo nyaka körül

A cég újabb nagy leépítésre készül, több nagybefektetője pedig a mielőbbi eladást szorgalmazza.

Újra suhogni kezd a kasza a Yahoo-nál – értesült belsős forrásoktól a Business Insider. Az üzleti lap úgy tudja, a létszámcsökkentés folyamatát jelenleg dolgozza ki a vezetés, és végrehajtása akár januárban elkezdődhet, további 10 százalékkal, nagyjából ezer fővel csökkentve az évek óta átalakítás alatt álló cég méretét. A vállalatnál a kiszivárgott információk és név nélkül nyilatkozó alkalmazottak szerint a morál nagyon alacsony: a kirúgás lehetősége folyamatosan a levegőben lóg, a felsővezetés az elmúlt hónapokban darabjaira hullott, igazán komoly üzleti fordulatot pedig az eddigi áldozatok árán sem sikerült elérni. Az előző évben a cég 1800 főt küldött el.

A Yahoo szűkszavú kommentjében nem cáfolta a hírt, de egyelőre csak annyit mondott, az átszervezés további részleteiről a következő hetekben, legkésőbb a negyedik negyedéves pénzügyi eredmények ismertetésekor fog beszámolni. A cég ezzel gyakorlatilag elismerte az újabb készülő leépítést, ami valószínűleg az egyre fokozódó nagybefektetői nyomásnak is köszönhető – számos részvényes a vállalat fő tevékenységeinek (online hirdetési platform, keresés, tartalomgyártás, levelezés) eladását szorgalmazza. A Yahoo saját videós portálját, a Yahoo Screent múlt héten zárta be azonnali hatállyal, mert a három éve indított szolgáltatás nem váltotta be a reményeket, és saját gyártású műsorain több tízmillió dollárt veszített.

A "fordított spinoff" decemberi bejelentésekor persze már felmerült, hogy a Yahoo épp a kért lépést készíti elő, de akkor azt a cég vezetése határozottan tagadta. Az átalakítás lényege, hogy a vállalat nem a kínai e-kereskedelmi óriás Alibabában birtokolt 31 milliárd dollár értékű részesedését, hanem fent említett egyéb üzletágait választja le és szervezi új vállalatba. A kivitelezés azonban a tervek szerint egy év alatt zajlana le, ez pedig számos befektetőnek túl hosszú idő a kevés pozitív kilátással kecsegtető helyzetben, miközben részvénycsomagjuk még többet veszíthet értékéből.

A vállalat kulcstevékenységeinek összértékéről eddig nagyon eltérő becslések láttak napvilágot (2-től 8 milliárd dollárig), a lehetséges vevők között pedig elsősorban a nagy amerikai médiavállalatokat emlegetik.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Várható, hogy az azonnali változást sürgető nagybefektetők (például a Starboard Value, a Canyon Capital Advisors és a Mason Capital) egy csoportba tömörülve próbálnak érvényt szerezni követelésüknek, minél több részvényest gyűjtve maguk köré. A Yahoo igazgatótanácsának írt levelekkel egyelőre látszólag nem sokra mennek, bár tény, hogy a látványos "lázadozás" csak a közelmúltban kezdődött, miután kiderült, hogy a vállalat milyen formában kívánja megoldani az Alibaba-részesedés kérdését. Néhányan első körben Marissa Mayer eltávolításával is megelégednének, de az ellentmondásos megítélésű (viszont az őt ismerők szerint elképesztő teherbírású) vezérigazgató belsős források szerint az igazgatótanács teljes támogatását élvezi.

Műszaki téren is gondok vannak

A CNBC információi szerint a Yahoo hirdetési üzletága teljesítményét nem csak a nagyon erős konkurencia, hanem platformjának komoly műszaki gondok visszahúzzák. A név nélkül nyilatkozó ügyfelek szerint nagyon magas a hamis forgalom aránya, mert a Yahoo nem szűri megfelelően a bothálózatok felől érkező oldalletöltéseket és kattintásokat, másrészt sokszor nem is azokon a felületeken jelennek meg hirdetéseik, melyekért amúgy a ténylegesen kapott felületnél drágábban fizettek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról