:

Szerző: Hlács Ferenc

2015. december 23. 13:00

Kevesebb okostelefont szállít jövőre a Samsung

A koreai óriás a tervek szerint 2016-ban az ideinél 12 százalékkal kevesebb eszközt juttat el a kereskedőkhöz.

Mintegy 12 százalékkal kevesebb okostelefont szállít le a Samsung 2016-ban, a vállalat által a koreai viszonteladóknak kiadott tájékoztatás alapján - a gyártó hivatalosan egyelőre nem magyarázta a döntést. Ha a cég tartja magát a célkitűzéshez, várhatóan valahol 420 és 430 millió darab között lesz az általa a kereskedőkhöz eljuttatott okostelefonok száma jövőre.

Ennek zöme a belépőszintű eszközök közül kerül ki, amelyekre a tervek szerint a vállalat a rövidesen kezdődő új év során kiemelt figyelmet fordít majd. Ezek a készülékek értelemszerűen a fejlődő területeket veszik célba, ahol továbbra is komoly lehetőségek állnak nyitva a gyártók előtt. Ezt a kisebb helyi vállalatok mellett több óriás is aktívan kihasználja, kisebb-nagyobb sikerrel - a Google kifejezetten szép reményű, még a fejlett régiók közönsége számára is vonzó Android One kezdeményezése például jelentősen alulmúlta a várakozásokat az eladások tekintetében.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A koreai vállalat persze ezzel párhuzamosan a csúcskategóriáról sem feledkezik meg, korai híresztelések szerint legújabb Galaxy S7 zászlóshajóját még 2016 elején leleplezi, attól ráadásul komoly eladásokat vár.

Az IDC októberi jelentése szerint egyébként a gyártó az idei harmadik negyedévben is megtartotta vezető pozícióját a picaon, 23,8 százalékos részesedésével, igaz, ez az egy évvel korábbi eredményhez képest hajszálnyi (0,1 százalékos) mérséklődést jelent. A főbb riválisok, mint az Apple vagy a Huawei ugyanakkor növekedni tudtak az elmúlt év során, a gyarapodás különösen utóbbi esetében látványos, a kínai cég ugyanis a leszállított készülékek számát csaknem 60 százalékkal növelte. Bár Samsung részesedése egy leheletnyit visszaesett, eladásai a piaccal együtt 6,1 százalékot nőttek.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.