Szerző: mz

2000. szeptember 29. 22:19

IBM CATIA fórum

Az IBM a héten immár negyedik alkalommal rendezte meg hazai CATIA fórumát. A szoftver 5-ös verziójának negyedik kiadása a közelmúltban jelent meg.
A hozzáértők vélhetően nagyjából eddig olvassák a hírt, a továbbiakban nekik nem tudok újat mondani. Akiknek a CATIA név nem sokat mond - én is így voltam vele - azok talán olvashatnak néhány érdekességet.
A CATIA rendszer első megközelítésben egy CAD szoftver. A továbbiakban azonban kiderül, hogy a CAD napjainkban már sokkal többet jelent, mint vonalak húzogatása, a rajzasztal helyettesítése. Ez a szemlélet a 70-es években volt jellemző, amikor még csak 2D tervezésre használták a számítógépet. A 90-es években ez 3D modellezéssé fejlődött, napjainkban pedig nemcsak a termék, de a gyártósor és a teljes termék-életciklus tervezése is ezen szoftverek és használóik feladata. Ezt az összetett folyamatot PLM-nek, Product Lifecycle Management-nek nevezzük (Termék Életciklus Menezsment).
A szoftverek ezen túl képesek együttműködni az adott cég további rendszereivel, így például felkészítették őket a fogyasztói kapcsolattartás vagy a vállalatirányítási rendszer szoftverével való integrálódásra. A tervezés sem csupán tervezés már, a cégeken belül lehetővé kell tenni a tudásanyag folyamatos és szabad áramlását - ezt a fejlesztők knowledgeware-nek nevezték el. Sőt, nagyobb cégeknél, például Magyarországon az autógyártóknál sokszor a beszállítóktól is megkövetelik az elektronikus együttműködést, és a vásárló gyár rendszerének átvételét és alkalmazását. A cégek között, a tervezők és a gyártók között már nemcsak puszta geometriai információk áramlanak, de egyéb adatok is: miért úgy terveztek egy-egy darabot, ahogy.
Az IBM a CATIA rendszert, mely a tervezés és optimalizálás területére készült; az ENOVIA termék-életciklus menedzsment szoftvert; a DELMIA renszert, mely a gyártási folyamatot vezérli, a francia Dassault Systems-szel közösen fejleszti és forgalmazza. A két cég között ez utóbbi 1981-es alapítása óta szoros együttműködés alakult ki, mely azóta is folyamatos.
A CATIA még egy tiszteletreméltó tulajdonsággal bír: Windows NT és Unix alatt teljesen egyenértékű megoldást kínál. Ez kiterjed például a használt formátumokra, sőt, a kezelői felületre. A szoftvercsomag könnyen integrálódik az Office alkalmazásokba is, illetve használja a legújabb webes és Java technológiákat.
A cég ügyfeleinek túlnyomó része az 5 főnél kisebb tervezőirodákból kerül ki. Hazánkban a rendszer piaci részesedése jelentős, a fenti réteg a vásárlók nemzetközi viszonylatban is jelentős hányadát teszi ki. Ez évben a Dassault a körülbelül 14 százalékkal bővülő piacon 20 százalékos növekedést szeretne elérni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról